Talán az egykori kutyasétáltatások hiányából eredően, talán mert korábban nem volt ennyi természet a közelünkben, gyakran sétálunk a környéken csak úgy. Ilyenkor mindig történik velünk valami, egy szál búzakalásznak is tudunk örülni, aminek az az oka, hogy gyerekkorunkban nem volt ilyesmi a közelünkben.
A szántóföldeken minden évben más magokat vetnek. Ahol most ültünk, ott tavaly napraforgó volt ültetve, most pedig a kenyeret adó búza növekszik mindkét oldalon. Az élet hihetetlenül egyszerű, ha nem bonyolítunk magunknak túl mindent. A földön ültünk, mert a föld nem „kosz”, hanem az élet része, ahogyan a mosás is.
Városban egész mást jelent a kosz. Itt nincs üvegszilánk, se kutyakaki lépten-nyomon és más szemét sem, csak a föld. Ami a kenyerünket adja. Meg a szotyit. Meg az összes élelmünket. A zöldséget, a gyümölcsöt, a haszonállatoknak a táplálékát és még sorolhatnánk. Ki mondta, hogy a föld az piszok?!