Csináld magad kuckó néhány díszpárna áráért

Csináld magad kuckó

A csináld magad kuckóval egy nyugiszobát, egy „mini kávézót” és egy mini stúdiót hoztunk létre. Saját elképzelésünk megvalósításával ezúttal kb. negyvenezer forintot spóroltunk meg.

A múltkoriban meséltünk Narnia újjászületéséről és arról, hogy mi tárgyak helyett élményeket és érzéseket szeretünk gyűjteni. Most a gyakorlatban is szeretnénk megmutatni, hogyan született meg a vadonatúj olvasókuckó. A felvételen látható kézzel készített Manowar függöny még a budapesti, tetőtéri ablakhoz lett szabva, de jött velünk vidékre, mondván, hogy „valamire csak jó lesz”.

A titokzatos kuckó felnőtteknek is épp olyan élményt jelenthet, akár a gyermekeknek!

A szállítás költségét nem számoltuk bele, mert az webáruház, futár és termék függvényében is változó, valamint attól is függ, összesen hány áruházban vásárolsz. Szerettünk volna mindent egy helyről megvenni, de az ízlésünk makacsabb volt és az akciós árakat is figyelembe vettük. Az alábbiakban a legolcsóbb árakhoz viszonyítva írtuk össze, hogy mennyi lett volna mindezt boltban megvenni.

Egyedül a díszpárna kérdésben kellett az ízlésünknek kompromisszumot kötnie az árakkal, mert a párnák tekintetében nem az akciós ár diktált.

Hozzávalók:Bolti árHázilag
Fürdőszobafüggöny3299.-3299.-
Karnis3500.-0
Fenyő léc kb. 2-3 db500.-0
OSB3900.-0
Szivacs27.000.-0
Huzat (filc takaró)7000.-1845 Ft
Díszpárnák17.578.-17.578.-
Szőnyeg5129.-5129.-
Összesen67.907.-27.851.-
Ahol a harmadik oszlopban 0 Ft látható, ott saját, meglévő anyagból dolgoztunk. A láda oldala nem szerepel a fenti listában, mert ha az OSB-t vennünk kellett volna, abból a darabból kijött volna a láda oldala is.

A csináld magad kuckó nem csak azért jelent számunkra élményt, mert elkészült, hanem mert általa ismét magunk teremtettünk meg valamit, amit elképzeltünk. Legutolsó sorban pedig rengeteget spóroltunk rajta.

Az olvasókuckó egy álom, de bárhol megvalósítható és szebb, mint bármelyik készen vett bútor. Bármit belepakolhatsz, ami számodra fontos: a kuckó falára rakhatsz fel számodra kedves képeket, vagy ereklyéket, a gyűjtők, a sportolók elhelyezhetik odabenn a serlegeiket. Az ülőhelyként szolgáló láda sem hasztalan, el lehet benne helyezni a régi fotóalbumokat, plüssállatokat és bármit ami kedves az ember számára…

Csak úgy lehetünk boldogok, ha belül mindig gyerekek maradunk! Bíznunk kell magunkban, tanulnunk kell az emlékeinkből és abból kell építeni a jövőnket!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .