Blogot írunk, videókat készítünk, továbbá temérdek építő jellegű dologgal foglalkozunk, amiből időről-időre újabb és újabb részleteket árulunk el. Az internet kezdete óta jelen vagyunk a világhálón, ami egykor olyan volt, mint valami földöntúli Paradicsom. Sajnos azóta az emberiség példát vett saját magáról és már nem csak a Földet pusztítja el, de ezt a másik dimanziót is, ami a kétezres évek elején még javában virágzott.
A legtöbben beletörődtek, hogy az internet sem jelent semmiféle megváltást, hiszen ez sem több egy újabb forrásnál, ahol a megosztottságok születnek az elfogadás és az összetartás helyett. Az internet az eddigi legnagyobb lehetőség az emberiség számára, ahol kezdetben mindenki egyenlő! Saját magunk döntünk arról, hogy megragadjuk-e a talán soha vissza nem térő alkalmat és beleássuk-e magunkat ebbe a lehetőségbe, vagy ugyanúgy megyünk az árral, ahogy a való életben tesszük, mert nincs más megoldás.
A Fílgúdék nem két főből áll
2017 óta feladatunknak érezzük, hogy minden pozitív tapasztalatot, amivel tudástárunk bővült, másokkal is megosszuk, ehhez létrehoztuk a Fílgúdék YouTube csatornát, ahol mozgókép formában is kiegészítjük mondanivalóinkat. Mondandóinkkal segíteni szeretnénk mindazoknak, akik ránk találnak és arra érdemesnek találják akár szöveges, akár videós tartalmainkat.
Leghűségesebb nézőink YouTube csatornatagsággal jelzik nekünk szimpátiájukat és hűségüket, mely tagsághoz mostantól minden név melett egy pici szmájli jelenik meg.
Új tag
Azért esett a szürke színre a választásunk, mert mondanivalóinkkal a szürke hétköznapjaidat szeretnénk megszinesíteni.
Vajszínű szmájli
Ha már egy egész hónapja csatornatagjaink között üdvözölhetünk, szíved mint a vaj! Ezért a vajszínű szmájli. Köszönjük a támogatásod!
Napsütés szmájli
Ha 2 hónap után még mindig csatornatagunk vagy, az azt jelenti, hogy tartalmaink segítséget jelentenek neked a mindennapokban.
Türkiz szmájli
Féléve minket követő csatornatagjainkat a számunkra egyik legkedvesebb színnel – a tenger színével ajándékozzuk meg.
Kék szmájli
Korábbi kommentek alapján nézőink is szeretik a kék színt. Aki 1 egész éve csatornatagunk, kék színű szmájli jelenik meg a neve mellett.
Szívecske – 24 hónap elteltével
Ha már két egész éve csatornatagunkként nézed a videóinkat, hálánkat egy ilyen pici szívecskével szeretnénk kifejezni.
Ilyen ikonok várhatóak tőlünk a hűségedért. A dühös szmájlikat ne nálunk keresd! Ha örömmel kommentelnél te is inkább ilyen környezetben, várjuk hozzászólásaidat! Csatornatagságért kattints ide! Köszönjük! =)