A 90-es évek “kilencvenhétjében” kezdődött, a budapesti E-klubban…
A fiú egy MANOWAR pólóban feszített, a lány pedig talpig feketében volt. Ott akkor csak a póló kapcsán váltottak néhány szót, aztán hetekkel később egy véletlen folytán ismét ugyanabba a társaságba fújta őket a szél. Ekkor a két lázadó tinédzser már rózsaszín napszemüvegben látta a világot…
“Amikor kölyök voltam, 16 éves, nyughatatlan srác,
Valami fekete bárány koncerten voltam, mert egy barátom elcibált.
Csak bámultam lestem, majd hanyatt estem, nem tudtam, mi van.
A rock and roll szólt és tudtam jól, hogy ez örökre fogva tart.”
Ezek voltunk mi. Akkor még suliba jártunk, de nem sokkal később már a nagybetűs életben kellett boldogulnunk. Közös életünk elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy távmunkában fogunk dolgozni. Célunkat elértük, de az ötletekből sosem fogyunk ki…
Mindketten panelben nőttünk fel, majd 18 évig éltünk együtt a belvárosban. A szürke városban koncertekkel, mozizással, kutyázással, utazással és további különböző élményekkel színeztük ki közös életünk kifestőkönyvét, ami az idő múlásával egyre színesebb lett.
A 2015-ös esztendőben életrajzunk már-már mesebeli méreteket öltött, ezért tarisznyánkban hamuba sült pogácsa nélkül, de egy Beiglivel a hónunk alatt útnak indultunk szerencsét próbálni az üveghegyen is túl. A hegy tetején dacoltunk a széllel, küzdöttünk a sárkánnyal és jelenleg is tanuljuk a vidéki félnomád élet rejtelmeit.
Külterületen élünk, fával fűtünk és vezetékes víz híján csak esővíz áll rendelkezésünkre. Nincsen autónk, biciklivel járunk, de az egyik legjobb dolog az életünkben, hogy magunk tapasztalhatjuk meg a nagybetűs élet minden turpisságát annak nehézségeivel együtt. Mert vannak nehézségeink, de nem panaszkodunk, hisz minden csak hozzáállás kérdése! Ha szabad ilyet mondani, van egy mottónk is:
„Soha nincs dráma, csak megoldatlan feladat!”
Weboldalunkat azoknak ajánljuk, akik nem találják helyüket a világban és valami újra, a megszokottól eltérőre vágynak. Mi próbáljuk jól érezni magunkat a bőrünkben és bízunk benne, hogy te is velünk tartasz!