Kéménytisztítás egyszerűen, piszok nélkül

A #kéménytisztítás nem bonyolult feladat, hiszen csak bedugsz a lukba egy kefét, és végig húzod párszor a kéményben. Csakhogy a biztonságos tisztításhoz a háztetőre is fel kell mászni és lehetőleg két lábon le is kell jönni utána. Ez a munka oroszlánrésze, mert aki még nem járt háztetőn, nehezen veszi rá magát a tériszonyra.

Telt, múlt az idő, végül közösen dugtuk be a lukba amit kell, azután feloszlottunk, mint a bárányfelhők a szélben. A kéményt átérő kefét Tom fentről kihúzta, Adri pedig rázárta a zajtót (kéménytisztító nyílást) a lepotyogó égésterméknek látszó törmelékre. A művelet ekkor már bátran megismételhető fentről is, hiszen így a korom nem jut be a lakásba. Persze a kéménytisztítás végeztével a lepotyogott piszkot ki kell üríteni a kéménytisztító nyílásból!

A kéménytisztítás tetőn történő része után ha már úgyis a tetőre kell mászni, érdemes ilyenkor a házattetőt súroló, nem kívánatos faágakat is levágni, ill. megtisztítani a csatornát az őszi falevelektől. Így csak egyszer kell felmenni a tetőre „kellemeset a hasznossal”. (Ha valaki rájön, ebben mi volt a kellemes, lécci írja meg! =D)

Így történt, hogy boldogan éltek, míg meg nem kell a kéményt újra pucolni…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .