Lord Of The Lost pakk

Lord Of The Lost pakk

Előítéletek, megosztottság, gyűlölet. Három szó, amiből már nagyon elegünk van és metál zenekar, aki ezt tökéletesen kimondja helyettünk. Ha nagyon szeretsz egy zenekart, így mondhatsz köszönetet nekik…

Gyerekkorban az ember senkinek nem akar megfelelni. Csak éli a kis játékos életét és koránál fogva engedi, hogy terelgessék. Aztán eljön a kamaszkor, a megfeleléskényszer korának kezdete. Ekkor keressük önmagunkat, a párunkat és mindenáron csatlakozni akarunk valakihez, vagy valakikhez. Van aki a rockzene irányába terelődik és ebben látja meg a lázadást ill. van, akinek egész más jelenti a valahová tartozást.

A 30-40 éves kor az igazi lázadás kora, amikor rájövünk, hogy senkinek nem akarunk igazán megfelelni és a megosztottság szűk keretein belül már nem terem nekünk babér. Kiszállunk minden olyan karámból, ahol eddig kedvükre terelgethettek minket. 40 évesen rájövünk arra, hogy a mások és magunk ostorozása helyett egy teljesen új világ nyílik meg előttünk, ha elfogadjuk a másik ember véleményét, hiszen ebből tanulhatunk a legtöbbet.

Más sport márkákat szeret, mi meg a Lord Of The Lost-ot

Ebben a korban rájövünk az előítéletek súlyosságára, következményeire és egymás támogatásának szükségességére. Most egy zenekart támogattunk a vásárlásunkkal, ami habár látszólag nekünk volt öröm, elsősorban a zenekarnak jelent visszajelzést és bevételt. A pandémia idején különösen fontos, hogy ne legyenek kérdéseink és lehetőségeinkhez képest feltételek nélkül támogassuk egymást.

Egymás támogatása nélkül saját magunk alatt vágjuk a fát, mert lehet, hogy ma csak egy zenekart veszítünk el, de holnap a munkahelyünk is veszélybe kerülhet és így tovább…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .