Négylábon járó szőrös szempár

Gyarló az ember, az állatok pedig kiszolgáltatottak. Mi magunk fosztjuk meg őket a természettől, melynek mi is csupán a vendégei vagyunk.

Nagyon fárasztó egész nap megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek korunk, nemünk, vallásunk, vagy bármi egyéb alapján kategóriába sorolható és amelyeket a saját magunk által választott skatulya (kulcsszó) megkövetel. De amikor meglátsz egy alig 20 centis négy lábon járó szőrös szempárt, akkor megfeledkezel minden hülye szabályról és skatulyázásról…

A közösségi élet társadalmunkra leselkedő veszélyei

Bármilyen skatulyába zárod be magad, az azt jelenti, hogy valami mellett vagy. Ez nem lenne baj, de ez az esetek többségében azt is jelenti, hogy valami ellen vagy.

Szóval belépsz egy valamilyen közösségbe, ahol állítólag nincs semmilyen kötelezettséged, mégis kinéznek, ha nem egy vélemenyed van a többiekkel. Azért, mert találtunk egy közös érdeklődési kört, netán van egy közös célunk, amiért együtt dolgozunk, az még nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell értenünk, azt pedig a legkevésbé, hogy az ellentétes véleményünk miatt egymás torkának essünk!

Az értelmetlen szópárbajok zárkózottá teszik az embert

Éveken át néztük, amint a közösségi oldalakon egyik-másik ember kioktatja, lealázza a másikat. A mi esetünkben ez a jelenség leginkább az állatvédelem felől nehezedett ránk. Anno mi is mindent bemagoltunk, amit az állatok védelme állítólag megkívánt. Az elveink idomultak, de soha senkire nem ripakodtunk rá azért, mert kérdez. Az állatvédelem szabályait nem az anyatejjel szívjuk magunkba. Hisszük, hogy a laikus, vagy kérdező ember nem lusta, nem szaporító és nem felelőtlen állattartó! ..és annak az embernek sem jár akasztás, aki téved vagy hibázik!

Emberi állatvédelem

Szóval „felelős állattartás” címén tele volt a fejünk mindenféle baromsággal, amit az irodában ülő, állatot négy fal között tartó emberek határoztak meg. A kutyánkat minden ok nélkül már rég ivartalanítanunk kellett volna, de tulajdonképpen nem is lehetett volna kutyánk, mivel nem fajtatiszta kutya volt – ennek a mondatnak gondoljon a végére mindenki azt, amit akar!

Nem kutya vagy macska, hanem kutya és macska

Amikor eljöttünk Pestről, a macskák egyből megkörnyékeztek. Nem zavartuk el őket, de féltek a kutyánktól, ezért mindig csak látogatóba jöttek. Amikor Beigli elment, a macskák egyre bátrabbak lettek. Csak ültünk szomorúan a mindentudó állatvédő múltunkkal, és napról napra minden „megszerzett tudásunkat” megcáfolt a természet…

…és amikor megjelenik egy ilyen négy lábon járó szempár, minthacsak egy aprócska angyal lenne az égből, aki a könnyeidből ugrott volna elő, hogy megvigasztalhon. Te mit tennél?!

Emberek vagyunk, nem istenek!

Az ember szeret istent játszani. Minden élőlénynek meg akarja határozni a születését, a halálát, létezésének pedig mindenféle korlátokat szab. A városi élet kiszorítja a vadakat a város határain kívülre, a városban pedig csak úgy maradhatnak állatok, ha a gazdi rendszeresen kisebb vagyont ott hagy az állatorvosnál, grammra pontos mennyiségben, fajtaspecifikus ételt ad kedvencének. Egyszóval bármennyire is fáj belátni, de a „felelős állattartás” a fogyasztó társadalom része lett, ahol mindenki nagy hangja priorítást élvez, de épp kiskedvenceink érdekei az utolsók a listán.

Az állatvédelem kemény dió!

Az állatvédelem kemény dió! Nem arról szól, hogy a cuki kutyák mind farokcsóválva a nyakadba borulnak! Az állatvédelemben minden nap sebesült, bántalmazott állatokkal, tehetetlenséggel, gyakran hiábavalósággal és rengeteg igazságtalansággal kell farkasszemet nézned!

Minden tiszteletünk azoké az embereké, akik elhivatottan, abszolút hozzáállással, de józanul képesek ezt csinálni! Ismerünk ilyet, de a legtöbben inkább egymás torkának esnek, hogy a saját igazuknak (vagy érdeküknek?!) érvényt szerezzenek. Az állatvédelem nem egy megosztás gomb a Facebookon, hanem a valóság, ahol sokszor nem csak könny, hanem vér is folyik!

Mi maradunk egyszerű állatbarátok, akik a természetből merítjük a tapasztalatainkat és fejet hajtunk minden négylábú szempár nagysága előtt!

 

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.