Nem a fiatalok tehetnek az internetről!

Lány okostelefonnal

Kiégés, pánikroham, idegösszeomlás. Népbetegségnek számító, összefüggő problémák, melyek ma már mindannyiunkat érintik. Az emberiség csak gyorsul és gépiesít, nőnek az igények és a fiatalok egy olyan átkozott körforgásba születnek bele, amit nem ők választottak…

Azért jó, hogy újabban nevet adunk a generációknak, mert ezzel behatárolhatóak a generációs különbségek. A különbségekkel még nem volna baj, de a beskatulyázással annál inkább! Beszéltünk már a hasonló témáról, akkor még a fiataloknak címezve az elhangzottakat, de azóta évek teltek el. Akkoriban is áldozatoknak tekintettük az érintetteket és próbáltuk felhívni a figyelmet rá, hogy nem szabad mindenben az okostelefonra és az internetre hagyatkozni.

Ma ugyanebben a kérdésben tulajdonképpen minden korosztály érintett. Ha nekünk nem hiszel, készült erről már egy dokumentumfilm is, amiben kivétel nélkül mindenki érintő, súlyos problémákról esett szó a közösségi oldalakat illetően. Nagyon fontos beszélni erről és egyúttal azt is hangsúlyozni, hogy attól még mert a fiatalok a legveszélyeztetettebbek, attól még nem ők tehetnek az internetről!

Miért volt régen más fiatalnak lenni?

Könnyű úgy felkelni, ha az „énidő” reggel csipás szemekkel is jár az embernek. Igen, kemény volt, korán kellett felkelni, de szabadok voltunk! Amikor kinyílt a szemünk, nem az Instagram ideálunkat láttuk először és nem abban a tudatban keltünk ki az ágyból, hogy kevesebbek vagyunk a korunkbelieknél.

Könnyű úgy suliba, vagy munkába menni, ha offline vagy és nem látja a tanárod (vagy főnököd), hogy mit reggeliztél és nem skatulyáz be ennek alapján környezettudatos, vagy épp a környezetszennyező életvitelű emberek közé. Könnyű úgy elfogyasztani az ebédünket és a vacsoránkat, hogy senki nem teszi szóvá, mit eszel, mennyit híztál és márkás ruhaboltban vásárolod-e a ruháidat.

A mostani fiatalok beleszülettek abba a „környezetbe”, ami megfossza őket a saját szabadságuktól! Nem ők akartak olyan világba belekamaszodni, ahol reggeltől estig 360 fokos kameranézetben, egyre élesebb képminőségben, mitöbb élő adásban kell beszámolniuk saját tökéletességükre való törekvésükről! Ne bántsuk őket csak azért, mert másképp nőnek fel mint mi, inkább próbáljuk meg megérteni őket!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .