Az életünket meghatározó mérföldkövek egyike Görögország. Rengeteg útravalót kaptunk ettől az országtól, a kinti élményeink új alapokra helyezte a gondolkodásunkat.
2003-ban jártunk először Görögországban. Ez volt az első olyan külföldi utunk, ahová már az internet segítségével jutottunk el. Hosszas keresgélés után a görögországi Sarti mellett döntöttünk.
Nullás kilométerkő: Sarti
Szárti hegyek ölelésében, egy öbölben található tengerparti üdülőfalu. Ófalujának utcáiban néhány utolsó halászházikó emlékeztet rá, hogy a turizmus előtti időkben az öböl egy halászfalunak adott otthont.
2003 óta többször voltunk ebben a faluban, mert mint mindenki, mi is jól éreztük magunkat a kristálytiszta, türkizkék színű tenger partján. Ettünk-ittunk, felfedeztük a környéket gyalog, hajóval, busszal. Vittünk haza szuvenírt, koktéloztunk, és mindenben részünk volt, amit akkoriban az átlagember megengedhetett magának. Mégis furcsa vagy sem, a mi legkedvesebb Szártihoz kötődő emlékünk az volt, amikor egy héten át különös módon kerülhettünk közel a természethez.
Ebben az évben egész héten már csak 1-2 alkalommal engedhettük meg magunknak az éttermet, és szervezett kirándulásra sem tudtunk elmenni. Földszinti szállásunk volt, tengerre néző. A teraszról tökéletes kilátás nyílt a nepfelkeltére. Egy kutyus egy hétig hozzánk csapódott. Bejött velünk a faluba is. Mivel kóbor kutyus volt, jártunkban-keltünkben lemaradozott, több turista is adott neki gyros maradékot, ezt-azt. Esténként a teraszunkon aludt, reggel vele néztük a napfelkeltét. Mi lusták voltunk, de ő lelkes volt, ugrabugrált, és korán reggel kicsalogatott a homokos partra. Együtt mentünk vele a hegyekbe kirándulni. Ő ment elől, mint egy kis négylábú idegenvezető. Nagymamám krumplis pogácsáján, és pár szem pisztácián osztoztunk vele. A teljes történetet ebben a videóban meséljük el:
Ez egy nagyon szép történet, ugyanakkor borzasztó szomorú is. Ahogy minden egyes alkalom az volt, amikor a kék tenger mellől, a színpompás mediterrán kertek és az örökzöld fenyvesek környezetéből hazafelé jövet a busz megáll a szürkeségben egy piros lámpánal. Amikor felismertem, hogy a Népligetnél vagyunk, az utóbbi években nekem mindig potyogtak a könnyeim. De ez is egy megtapasztalás, ami a jövőbeni döntéseink tudatosságát segíti elő.
Második nullás kilométerkő: Livadi
2019-ben találtunk egy hirdetést a neten, amiben ingyen szállást hirdettek Görögországban. Kissé merésznek tűnt foglalkozni vele így ismeretlenül, de Rita, aki a szállást hirdette, olyan szép fényképekkel támasztotta alá a hely szépségét, hogy vettük az akadályt. Érdekessége ezeknek a fotóknak, hogy a tájképek között idős emberekről készült arcképek, és pillanatképek is megbújtak, ami életre keltette az egyébként Olümposz csúcsával szembeni hegyi falu képét.
Kakány Rita évtizedek óta kint él, és látva a sok természeti szépséget, a tömeg turizmusnak nem teret engedve, de egyéni érdeklődőknek ingyen szállást biztosítva megadta a lehetőséget, hogy a görög istenek lakhelyét egész közelről is megismerhessük. Hogy hol az apróbetűs rész? Nem hiszed el, de sehol! A titok mindössze az emberi jószándék, és egy sziklaoldalba épült száz éves ház, amit a tulajdonosai eladásra kínáltak. Rita menedékházként emlegette a házikót, hisz nem egy modern luxusszállásról volt szó. A legtöbb turistának mindenütt az otthoni kényelem a fontos. A katalógusok már nem a hely szépségével kecsegtetnek, hanem a szállások milyenségével. Az egyéni utazók mást keresnek. Ők a világ vándorai, akik a tapasztalatszerzés céljából utaznak, és a komfortzónájukon kívüli élményeket gyűjtik.
Szóval kalandosan érkeztünk meg Livadiba, az Olümposszal szembeni hegyi faluba, de ott voltunk. A tény, hogy életünkben először találkoztunk skorpióval, eltörpül ahhoz képest, amit ebben a faluban megtapasztalhattunk. Rita anyánk helyett anyánk volt. Étellel kínált, tolmácsunk és idegenvezetőnk volt egyben, emellett megmutatta a helyi látnivalókat. Történelmi és természeti látnivalók is akadtak bőven, ám a mi legkedvesebb élményünk az volt, amikor egy 70 éve együtt élő idős házaspár a saját otthonában látott vendégül minket.
Ez a délután sok szempontból volt tanulságos. Sok minden volt benne. Az idősebb generáció, akik tanácsokkal látják el a fiatalokat. Ez példaértékű, hiszen háborút megélt emberekről van szó. A köztünk álló korosztály, aki hidat képez a fiatal és az idős között. Nem csak nyelvtudásával, de tenni akarásával is, ami szintén példaértékű. …és végül a fiatal idegenek, akik nyitottságukról és békés szándékukról biztosítják az időseket. Ezek lennénk mi emberek. Romlatlanul, szerényen, alázatossággal cserélődő tapasztalatok és tisztelet mindenki részéről kortól és nemtől függetlenül.
Az egy hét ebben a faluban, 1386 méter magasan olyan volt, mintha valami mesébe csöppentünk volna. Talán az időközbeni kánikulának, talán a tengerszint feletti magasságnak a kábító hatását éreztük, ez már sosem derül ki. De olyan természetfeletti egy hétben volt részünk, amilyenben még soha sehol. Minden olyan meseszerű volt. A helyszín, az emberek, a fogadtatás… Készítettünk néhány felvételt a helyszínen, YouTube csatornánkon megtalálod őket, de minden olyan leírhatatlan! Van egy Ritával készült interjúnk is, amit itt tudsz elolvasni. Nagyon köszönjük Rita! ❤
Milyen árat fizetünk a megvilágosodásért?
Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor Sarti tengerpartján ücsörögve rájöttünk arra, amire mindenkinek rá kellene jönnie. Talán rossz a példa, mert nem kell hozzá tengerpart, csak egy megfelelő pillanat, aminek fizetőeszköze nem a pénz, hanem a ráfordított idő! Amíg mindened megvan, minden kényelmes és kiszámítható, soha nem érezhetsz ilyet, mert az életedet mások kezébe adod a pénzedért. De ha nincs élelmiszerbolt, akkor magadnak kell termelned. Azaz az időddel fizetsz, közvetítő nélkül. Amikor megízleled a félelmeken túli világot, ami nem a pénz, hanem az önbizalom, hogy te képes vagy függetlenül fenntartani a saját életedet, akkor lesz csak igazán tiéd a világ! Ezt a pillanatot élhettük meg odakint.
Szóval ücsörögtünk a parton, és miután a ránk tapadt aranyló homokszemcséket sokadszorra is ugyanabban a hitben próbáltuk levakargatni a tenyerünkből, hogy most már megszabadultunk tőle, bevillant egy érzés. A semmi és mégis minden érzése. Amikor megtapasztalod azt, hogy még egy apró, ámde bosszantó homokszemcse is milyen szép nagy egésznek a része. …a pillanat értéke. Amikor csak arra koncentrálsz, ami körülötted van. Amikor rájössz, hogy mi az, ami boldogít. Mi az, ami az élet…
A pillanat, amiben nincs ott a pénz, sem a nagy adag étel, nincs mesterséges komfort, csak mi ketten voltunk ott, a napfelkelte és maga a nagyvilág. Amikor rájössz, hogy nincs szükséged semmire ahhoz, hogy boldog légy, mert minden csak kereskedelem, politika és manipuláció műve. …és mi akkor ott abban a pillanatban ezen romlott világon kívülre kerültünk. Megszűntek a problémák és a nap is egyre melegebben sütött az egyébként hűvös hajnalban. Olyan volt, mintha befogadott volna a természet. Mintha megállt volna az idő egy pillanatra és a vászon gyűrődésével nem törődve magához ölelt volna egy óriási festmény mindenestül: benne a nappal, a tengerrel, a sirályokkal és az ébredéssel. Csodálatos volt…
Nullás kilométerkő Magyarországon?
Ezt a felülíródott életszemléletet erősítette meg bennünk közös életünk második nullás kilométerköve, Livadi. …és most itt vagyunk vidéken, ahová valószínűleg soha nem jutottunk volna el, ha nincsenek ezek az élmények. Itt is folytatódott a felismerés, hiszen itt a két görög helyszínhez képest két dolog hiányzik: a tengerpart és az emberek mentalitása. Tenger itt nem lesz, de vannak gyönyörű tavaink. Utazással bármelyik elérhető, akár a tenger is. Ami pedig az embereket illeti, amikor ezt a cikket írom, a legjobb úton haladunk afelé, hogy a magyar emberek mentalitása is visszataláljon önmagához. Végre pozitívan változnak a dolgok, és ez a változás egészen a pici falvakba is beszivárog.
Közös életünkben nem először fordult elő, hogy egy számunkra kedves közösséghez tartozva több gyönyörű helyre is eljuthattunk. Most is ez történik, de már az említett megtapasztalásokkal a hátunk mögött ülünk fel a vonatra, vagy épp a bringára ahhoz, hogy ismét gyönyörű helyeket láthassunk. Már tudjuk, hogy melyik vonatra nem szabad felülni, és tudjuk, hogy melyik az, amelyik a változás felé halad. A változástól nem szabad félni, hiszen lehetőségek millióit nyitja meg előttünk.
Sarti nekünk annyira bejött, hogy létrehoztuk a magyar nyelvű weboldalát. Az oldal húsz éves elmúlt, de most inaktív. Talán egyszer elmeséljük, hogy miért. Az említett változás ránk is hatással volt. Manapság szívesebben dolgoznánk magyarországi weboldalon. A turizmusban és a weboldal készítésben, valamint a tartalom készítésben megszerzett tapasztalatainkat örömmel fektetnénk bele hazai falvak turizmusának fellendítésébe. A változás szele már mindenkit megcsapott, bizakodva nézünk mi is elébe a sokkal barátságosabb jövőnek, ahol mindenki tudja, milyen az, amikor megáll az idő és valami nagyszerű dolog veszi kezdetét!