Puha pogácsa megcsinálás

A magyar népmesékben mindig olyan jól hangzik a fele királyság, de nekünk a hamuba sült #pogácsa sokkal szimpatikusabb. Mégis a mi tarisznyánkban a pogácsa olyan száraz szokott lenni, mint a pici, szimbólikus pogácsa, amit az általános iskolában a ballagáskor kap a zember.

Telt, múlt a zidő és a férjura így szólt a zasszonykájához: – Hallod-e, te asszony! Én ezt a pogácsát most megpróbálom saját szájam íze szerint megcsinálni! – azzal bezárkózott a konyhába. Mit volt mit tenni, ha a ház ura valamit a fejibe vesz, a zasszony befogja a száját.

Hanem a konyhában nagy volt a sürgés-forgás, a zasszony meg értetlenül bámulta az ajtaját. De a jövés-menés csak nem múlott. Mikor már kétszer körbeért az óra mutató, a zasszony összeszedte minden bátorságát, a sarkára állt és benyitott a konyhába.

Hallod-e te kend uram, már két órája csak mászkálsz itt föl-alá, hogy a züveghegy is beléjezeng! Hát hol van az a pogácsa? – Vakarta a fejit a férj, hogyan mondja meg a zasszonykájának, hogy a zaranyhal nem teljesítette a kívánságát, végül így szólt: – Itt ez a zaranyhal, három kívánságomból egyiket már teljesítette, azt megettem mind. Még van két kívánság. Én megettem a pogácsát, cserébe kívánj te egyet következőnek!

Nem sokat gondolkodott a zasszony. – Azt kívánom, hogy bocsásson meg a zuram, amiért tegnap azt kívántam, hogy ma csak az én kívánságaimat teljesítsd, drága arany halacska! A férj épp az imént összehúzódó szemöldöke rögvest kiegyenesedett.

Úgy elszállt a meg sem érkezett haragja, hogy jókedviben rácsapott az asztalra, ahonnét a zaranyhal belerepült egyenesen a fazékba. Az aranyhal boldogan élt, amíg meg nem hal, a pogácsának pedig ehhez semmi köze. Különben meg már rég elfogyott! =D

Pogácsa recept hozzávalók

  • liszt: 50 dkg
  • sütőmargarin: 25 dkg
  • joghurt: 2 dl (görög joghurt a legjobb)
  • tej: 1 dl
  • élesztő: 5 dkg (vagy 1 zacsi száraz élesztő)
  • cukor: 1 teáskanál (ízlés szerint)
  • só: 1 teáskanál (ízlés szerint)
  • tojás: 2 db (egyiket bele kell gyúrni a tésztába, a másikkal a tetejét kell megkenni, de kihagyható. Mi egy tojást sem használtunk a videóban szereplő pogácsában! A tetejét vízzel kentük be tojás helyett.)
  • sajt, vagy egész kömény (ízlés szerint a tetejére, de elhagyható)

► Ha a zaranyhal asztalon maradt vóna, a pogácsának a tésztájában ilyen formán pacsmagolt vóna:

  1. Keverd össze a hozzávalókat egy tálban. Ha lágy lesz a tészta az normális. Letakarva min. 1 óráig a hűtőben kell pihentetni az összegyúrt tésztát.
  2. A pihentetés után lisztezett felületen nyújtsd ki (kb. ujjnyi vastagságra) és egy pogácsaszaggató segítségével készítsd el a nyers pogácsákat! (Ha szeretnél valamit a rá, akkor itt kell
    egy felvert tojással, vagy vízzel bekenni a tetejét, utána mehet a sajt, vagy a kömény!)
  3. Kapcsold be a sütőt és amíg felmelegszik 180 fokra, pihentesd!
  4. 180 fokon, kb. 15-20 perc alatt elkészül a pihe-puha pogácsa.

Ha a zaranyhal a pogácsát megsütötte vóna, a mi mesénk is tovább tartott vóna. =D

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .