
Néhány éve a Critical Mass kerékpáros felvonulásoknak köszönhetően jókora kerékpárút hálózat épült ki a fővárosban és az ország több pontján. Ennek köszönhetően megnőtt a biciklisek száma és ezzel együtt az igény arra, hogy biciklivel is utazni lehessen a vonatokon. Erre ugyan van lehetőség, de igen korlátozottan.
Bár az utóbbi években az állomásokat is fejlesztik és a WiFi is lett a vonatokon, a kerékpárosokra közel sem fordítanak elég figyelmet. Bringásként idén többedik alkalommal gyűlt meg a bajunk a MÁV-val, méghozzá a turistaközpontot jelentő Balatonon. Szezonon kívül és éjszakai utazáskor ugyanazért az árért minősíthetetlen szolgáltatásban volt részünk.
A bringákat több ízben is segítség nélkül kellett felraknunk a vonatra, ami alacsony padlós kocsi esetén természetesen akadálytalanul működik, amennyiben nincs tömeg a kocsiban, de a régebbi típusú vonatokon hiába van külön kerékpáros kocsi, olyan magas padlóval rendelkeznek a vasúthoz képest, hogy a drótszamarat csak kisebb harcművészeti bemutató kíséretében lehet felrakni a vonatra.
Alsóörs csak egyike azoknak a balatoni vonatállomásoknak, ahol ez a helyzet. Szezonban emberi erővel segítik fel a bicikliket a vonatra, de azt is csak munkaidőben. Szóval ha pl. az augusztus 20-ai tűzijátékot Balatonon szeretnéd megnézni, jó elképzelés a kirándulásra, de kalkulálj egy ottalvást utána, mert az ún. „Bagoly” vonatra sajnos senki nem segít felrakni a biciklidet! Bízunk a további fejlesztésekben!
A bringás összetartás nélkül talán még ma is ott szerencsétlenkedünk ezeken a vonatállomásokon, szóval ezúton is minden bajtársnak köszönjük a segítséget! =)
