Gyakran merül fel bennünk, hogy az ember boldogsága az élet egyszerűségében (és ettől nagyszerűségében) rejlik. Bár gazdagok sosem voltunk, volt idő, amikor nem panaszkodhattunk. Ismerjük a másik oldalt és biztosan tudjuk, hogy minél több tárgy, vagyis érték veszi körül a zembert, annál kevésbé érezzük jól magunkat. Nagyszerű példa erre „Az istenek a fejükre estek” c. filmben megjelenő kólás üveg és az e-körüli bonyodalmak.
Szerintünk a stressz a minket körülvevő halmozott dolgok összességét és az annak elveszítésétől való félelmet jelenti. Ha igaz, amit tanultunk, akkor az embert a „programozók” csupasz fenékkel pottyantották a földre. Így voltunk képesek élni autók, okostelefon, Internet és minden modern kori csoda nélkül…
Akkor régen az életünk nem arról szólt, hogy „Jaj, csak be tudjam fizetni…”, hanem hogy „Jaj, csak legyen bő termés, maradhassunk függetlenek”! A drága időnket nem a sorbanállásra, a csekkek befizetésére áldoztuk, hanem családunkra és az élelem megtermelésére. Mára belénk nevelték, hogyan függjön az életünk a közszolgáltatásoktól és a kényelemtől.
Így történt, hogy ma már az örömünket sem a virágzásban leljük, hanem a legújabb okostelefonokban, vagy ha megengedhetjük magunknak, hogy megvegyünk valami méregdrága dolgot. Ez nem jó így! A boldogsághoz nem vásárolni kell, hanem körülnézni és látni az olyan igazi értékeket, ami megfizethetetlen!
Sajnos az orgonabokrok kiszorulnak a városokból, így a virágillat is. Ahol kell a hely a parkolóknak és az irodaházaknak, ott nem férnek el az orgonabokrok…