Elektromos fűkasza damilcsere (tök egyszerű!)

A pesti embert bedobták a mélyvízbe. Adott egy kert, ahol fű nő. Nem úgy!! 😛 Rendesen, zöld fű. Ezt ugye időnként le kell vágni, mert úgy szebb. De inkább azért, mert akkor a szomszédba mennek kempingezni a kullancsok. …és azért is, mert elvileg ellenőrzik is.

Szóval a házban volt egy fűnyíró, előkaptuk, használtuk. De a fűnyíró nem terepjáró, hogy mindenen át lehessen vele menni, ezért a gödrös helyek miatt (és mert mindenkinek olyan van, vagyis feltehetően könnyű dolgozni vele), még tavaly vettünk egy fűkaszát. Rengeteget válogattunk, hogy akkumulátoros legyen-e, vagy kábeles, elektromos, vagy benzines.

Végül addig nyújtózhattunk, ameddig a „takarónk ért”, így történt, hogy a kábeles, elektromos fűkasza mellett döntöttünk, ami szegélnyíró is egyben. Úgy néz ki, hogy jól döntöttünk, mert bevált. Vásárláskor azt is figyelembe vettük, hogy ne legyen nehéz és egyéb tudnivalókat is olvasgattunk a fórumokon. Ebből tanulva előre vettünk pót damilt (amivel a fűkasza vág) és eljött a damilcserek ideje.

Amikor Budapestre utaztunk, még hideg volt, fűtenünk kellett, egy hét után pedig több, mint 20 fok és kb. fél méteres fű várt. Úgyhogy ideje volt az idei első fűnyírásnak, ami egy damilcserét és egy kitört fűnyíró kereket eredményezett.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .