Kacsamesék: egyszer volt egy Kacsafutam

Ebben a mesében nem esik szó Dagobert bácsiról, sem Donald kacsáról, csak arról a rengeteg gumikacsáról, ami 2014-ben Dunára szállt Budapesten.

A Kacsafutam és ezzel együtt a gumikacsák egy UNICEF kampány részei voltak. Az eseményt megelőzően Budapest több pontján sorszámozott gumikacsát lehetett vásárolni. A játék résztvevői minden gumikacsa megvásárlásával az alapítványt támogatták.

A gumikacsák vásárlásával lényegében egy sorsjegyet vásároltunk, mert a játék lényege az volt, hogy a kacsákat „szélnek eresztik” a Dunán, majd pár méter után befogják őket. Azok a szerencsés játékosok, akiknek a kacsáját az első száz között emelték ki a vízből, különböző értékes nyereményekben részesültek!

A kacsák azonban elszabadultak, így bár a nyerteseket később kihírdették, a sárga gumikacsák a verseny után elárasztották a Dunapartokat. Sajnos egyetlen horgász arckifejezését sem láttuk, amint az árral sodródó gumikacsákat meglátta, pedig az is vicces lett volna. =)

Nagyon aranyos kezdeményezés volt, külföldön már több országban is úsztattak kacsákat, ezért reméljük, nálunk is lesz még hasonló!

 

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.