Az jutott eszembe, milyen képmutató, hogy az országban sokfelé található egy ún. Szabadság út. A szabadság régen szent dolog volt. Történelmi dátumok emlékeztetnek rá. Ha esetleg bizonytalan eredetű “tévedések” miatt valamit másképp tanult volna az utókor, a művészeknek és a kultúrának hála, számtalan filmből, színházi darabból és további történelem ihlette alkotásból ismerhetjük meg a múltunkat, múltbéli szabadságharcosainkat.
Mára a “szabadság” kifejezés teljesen más értelmet nyert. A hiteltől fuldokló társadalom látástól vakulásig dolgozik az év 365 napján, melyből jó esetben kivétel a hétvége. Ami szabadság címén maradt, az a szabadnap, melynek száma kortól, gyermekek számától és egyebektől függően legjobb esetben sem több egy hónapnál.
Hová lett a szabadságunk?!
Eladtuk. Mert a pénz lett a mindenható. Azt hisszük, ha X méteres körben az otthonunkat és saját magunkat is karácsonyfaként díszítjük fel, akkor a társadalom jobban elfogad bennünket. Vajon ha csúcsdísz van a fejünkön, vagy bohócot csinálunk magunkból, még jutalmat is kapunk?!
Mindenki pénzből él, de a nyugalom, a béke megfizethetetlen. Vagyis soha nem fogsz annyi pénzt keresni, ami megoldást jelent a belső keserűségedre, vagy épp az alkohol problémádra. Mert ez egy ördögi kör. Ha a pénzt csak keresed, de nem a saját jó érzéseidre költöd, örökké elégedetlen maradsz. Előbb-utóbb nem tudod majd, mire költsd el a pénzed és ez ugyanúgy elégedetlenséget szül. Pont ugyanott vagy, mint amikor nincs pénzed.
Mi a megoldás? Nem tárgyakkal kell örömöt okozni saját magadnak, hanem maradandó élményekkel, amiket másokkal is megoszthatsz. A pénz hosszútávon elégedetlenséget szül, az elégedetlenség pedig depressziót. Megoldás azért nincs, mert akinek nincs pénze, az pénzt akar, akinek meg van pénze, nem osztja meg azzal, akinek nincs. Nem szó szerint a pénzt kell megosztani, hanem az élményedet, amit a pénzeden veszel. Sosem lesz társaságod, ha nem osztozol másokkal az érzéseidben!
Irigység és empátia
Vajon ha minden adósságot eltörölnének, meg lenne a szabadságunk? A hajléktalanoknak megoldódna a sorsuk? Vajon ha otthont kapnának, irigyek lennénk rájuk, vagy helyeselnénk a segítségnyújtást? Vajon azoknak van igazuk, akik a kevéssel is megelégednek? Vagy aki szerint jobban is élhetnénk?! Vajon a bő kínálat szabaddá tesz, vagy frusztrálttá?!
Rohanjunk mi is a felgyorsult világgal, járjuk be a világot repülővel, vagy lassuljunk le és húzzuk meg magunkat zöld környezetben? Talán a motorosoknak van igazuk? A 66-os úton megtaláljuk a szabadságunkat? Netán elégedjünk meg a bringával? A környezetvédelem a felszabadító választás, vagy épp az ágyaz meg a szorongásainknak?
De akkor hogyan is lehetnénk szabadok?!
Ezeket a kérdéseket mindenki a maga szemszögéből nézve válaszolja meg, mert mindig van valami, amire harapnak a vadak. …és amíg az ösztöneink felpiszkálhatók, addig sosem leszünk szabadok. Az ösztöneink vadak és állatiasak, ami felülkerekedik a tudatosságon. A tudatosság elfogadás. Kommunikáció. Kompromisszumképesség. De semmiképp sem erőszak.
A saját szabadságodról nem mást kell megkérdezned, mert akarva, vagy akaratlanul, de félre fog vezetni. A saját szabadságodat azzal teremted meg magadnak, hogy elfogadod, hogy nem vagyunk egyformák és senkit sem tekintesz ellenségednek. Amíg az emberiség “radírozással” akarja eltüntetni azt, ami nem tetszik neki, sosem leszünk szabadok. Maradjunk emberek a hibánkkal együtt és fogadjuk el, hogy mások másképp látják! Ettől leszünk szabad emberek!