Pár napja végre mosolygott egyet a nap, de azóta megint be van borulva és nyoma sincs. Megörökítettük, amint két őzike élvezi a tavaszi nap első sugarait. Olyan jó látni, hogy vannak még vadon élő állatok…
Ilyenkor mindig elgondolkodtatja az embert a múlt. Régen milyen jó lehetett, amikor még nem voltak magasfeszültségű áramkábelek, gyárak és autópálya. Amikor az ember még nem pusztította önmagát, csupán az élővilág részei voltunk.
Gyönyörű lehetett a felszálló köd, benne a szarvas csordák, amint a zöld mezőkön vonulnak az erdő felé. Aztán feljön a nap és aranyba borul minden. A nap megmutatja a vadaknak a vízhez vezető utat, majd kacér ecset-vonásokkal kifesti a virágok szirmait.
Miért szürkült be minden?! A beton, az aszfalt, a kábelek… Miért nem tetszenek nekünk a színek?! A mai kor technikája mellett valószínűleg ezt már nem lehet visszacsinálni, de mi bízunk a szebb jövőben és az alternatív energiában! =)