Sarti vlog 2018: utolsó napunk

Sarti kilátás borús időben

A pantomimet még gyakorolnunk kell, de ott akkor jó mókának tűnt, hisz húztuk az időt a szoba elhagyása előtt. Szártin az a szokás, hogy 9 órakor el kell hagyni a szállást. Mire a következő turnus megérkezik, a szobáknak el kell készülniük. Sajnos ez többnyire nem szokott sikerülni, de mivel mi nem először jártunk Szártin, ismertük a járást és nem csináltunk ebből ügyet.

Hazafelé, amíg nem jött – az egyébként tüneményes- takarító hölgy, kincsként őriztük a toalettet jelentő szállást, majd érzékeny búcsú után elhagytuk az apartmant. Miután a buszra felpakoltuk a „bőröndünket”, ebédeltünk egy utolsót az Aigaio Fast Foodban, ahol olyan teltház volt, hogy két kedves magyar hölgy csak a mi asztalunkhoz tudott leülni. Órákig beszélgettünk velük, majd a finom ebéd után áttelepültünk a cukrászdába.

Az utolsó süti gyors elpusztítása után elmentünk egészen a Sarti Beach végébe, ahol utolsó lehetőségünk nyílt leadni néhány kilót. Innen már nagy sóhajok közepette vettük tudomásul, hogy vége, hiszen a busz már várt minket. Felszálltunk és a déli órákban elindultunk Magyarországra.

Bár Sarti az elmúlt 15 év során elképesztő fejlődésen ment keresztül, semmit sem veszített abból a természetfeletti vonzzerejéből, ami újra és újra elcsavarja az ember fejét. A szeles idő ellenére is biztos, hogy mi még visszatérünk! =)

https://youtu.be/gKgVDHDlbTQ

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .