Bizalmatlanság kora | A hegyekben szembesültünk a félelmeinkkel

Idén szeptemberben Görögországban töltöttünk egy hetet. Az erről készült videókat már feltöltöttük, de van még egy beszámoló, ami kimaradt.

A hegyvidéki faluban mindvégig csak és kizárólag jószándékú, kedves emberekkel találkoztunk. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese, mégis ez ott töltött idő számunkra mindvégig azt sugallta, “Túl szép, hogy igaz legyen!” Ez a jelmondat egész héten kísértett minket és egy hegyvidéki túra alkalmával kicsúcsosodott. Ekkor a gondolat így hangzott : “Túl szép hogy igaz legyen, ne hagyd, hogy átverjenek!”

Négy fiatal srácról van szó, akik látszólag barátkozni próbáltak velünk. A legendás görög vendégszeretet itt is maximálisan megmutatkozott: láttak néhány idegent az Isten háta mögött, a hegyekben és ők szóba álltak velünk csak úgy. Kísérőnk, aki értette a nyelvet, hosszasan elbeszélgetett velük, nekünk eközben volt időnk összerakni a puzzle darabkákat, hogy mire megy ki a játék és miért a nagy barátkozás.

Hogy végül mi történt, azt a videóban meséljük el. Lehet, hogy rossz döntést hoztunk, de a döntésünket nem bántuk meg! Most is ugyanezt tennénk, de a sztori minden értelemben tanulságos! Egy döntés inkább legyen nehéz, mint könnyű, de ésszerűtlen! Ebben a történetben a körülményekre való tekintettel ez fokozottan igaz volt!

Te mit tettél volna a helyünkben?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pin It on Pinterest