Napló

Budapesti szösszenetek (Die Hard filmforgatás)

Alkalmanként előfordul, hogy Budapestre kell utaznunk. AmIkor így van, a pesti Dunapartra mindig ellátogatunk. Nem igazán érzünk honvágyat, de amikor a vonat átmegy a hídon, azért a Duna felett összeszorul az ember szíve. Furcsa, mert a folyót megpillantva megnyílik a tér előttünk, holott a városba lépéskor nem történik meg ugyanez…

Mindig is szerettünk a rakparton járni, a hajóutakról ábrándozni, de a hajóutakat hamar elnyomják közös gondolataink, amik mindinkább a természet felé hajlanak, mintsem a luxusutazások felé. A folyó – mint a fővárost átszelő természet – az egyetlen szimbóluma a szabadságnak, ami kivezet a sok szabályos és mederbe terelt városi életből.

Az ivóvízünket adó folyó olykor átveszi a hatalmat az ember felett és megmutatja, milyen apró porszemek vagyunk a világegyetemben mind vele, mind pedig nélküle. Az ivóvíz nélküli házban átértékelődnek a dolgok, az ember tisztelni kezdi az olyan alapelemeket, mint pl. a víz. Akkor is tiszteljük, amikor a szomjunkat oltja és akkor is, amikor a megfoghatatlan, nagy tömegű erejével térdre kényszerít! Az ember csupán szolgája a víznek és a természetnek!

Szeretjük a Duna-partot, a part menti városrészek Budapest legszebb területei. Igen, a Duna hiányzik. Mind a környezetünkből, mind pedig a poharunkból! De a tenger is hiányzik, így ha tehetjük, meglátogatjuk azt is. Nem sopánkodni kell, hanem álmodozni, bízni magunkban és elérni a céljainkat! =)

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pin It on Pinterest