Cica óvoda | Napközisek akcióban

Cica

Szeretettel üdvözölünk minden négylábú, bajszos egybegyűltet! Engedjék meg, hogy egy pár szóban bemitassuk Önöknek intézményünket! Nemzetközi óvodánk fennállása óta több kiscicának biztosított napközis otthont, a szülők ma már nyugodt szívvel bízzák ránk csemetéjüket. Büszkén jelenthetjük, hogy az összes eddig nálunk felcseperedő macska kiemelkedő eredményt ért el önvédelemben és vadászatban. Olyanokról is tudomásunk van, akik egeret és madarat is fogtak.

A beiratkoztatás idén is sikeresen megtörtént. Az oviba összesen öt miaú került beiratásra. A névsorban jelenleg két név olvasható (Gülüke és Beagle), kollégáink jelenleg is dolgoznak a többiek nevének rögzítésén.

A szülők könnyen megváltak kicsinyeiktől, de a mama két óránként visszatér, hogy felügyelje őket. Beagle a fehér foltos cica, akinek a farka vége fehér – ő a legelevenebb, míg Gülüke a fekete kismacska Töpszlihez hasonlóan töpörödött törpördög, majdnem fele akkora, mint a törpiek. Gülükét igyekszünk felzárkóztatni a többiekhez, az óvoda közösségét is bevonjuk a munkába.

A cica óvoda kiscsoportosai nap mint nap szabadfoglalkozás keretében, ügyességi játékokkal sajátíthatják el a számukra szükséges képességek fejlesztését. A nagycsoportosoknak bemutatásra kerül a kerti tanösvény, valamint – amennyiben szükségét látjuk – együtt vadászunk velük szöcskékre. Idén is lehetőség lesz az iskolatej és az iskolakakaó befizetésre, de a kifli és a pisztácia elfogyott…

Köszönjük, hogy minket választottak, csöppségeiket segítünk felkészíteni a nagybetűs életre és igyekszünk a lehető legjobb körülmények között tartani őket az iskoláztatásig! =)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .