Mit szólnál, ha felnőttként egy filmben viszont látnád a gyermekkorodat? „Kicsiéned” egész egyszerűen ott teremne a filmvásznon… Velünk megtörtént. Húsz évvel később pedig folytatódott…
Thomas kisfiúként sokat látta a filmvásznat, mert nagymamája jegyszedő volt a marosvásárhelyi moziban. Ebből következik, hogy nagyon szereti a filmeket. Amikor megismertük egymást, az első fizetéseinkből már DVD-ket vettünk nem videókazettát, de mellette mi még jártunk videótékába és moziba is. Szóval a közös életünk egyik alappillére a mozizás lett.
Az európai filmek gyakran állnak közelebb a szívünkhöz mint a naaagy amerikai sikerfilmek, és a rengeteg film között akad egy számunkra igazán érdekes darab. A Cinema Paradiso egy Toto nevű kisfiúról szól, aki gyerekkorának jelentős részét egy moziban tölti. Tisztára, mintha Thomas gyerekkorát látnánk viszont egy mozivásznon…
Néha a dolgok csak úgy megtörténnek…
Emlékszem, amikor még a budapesti társasházban, húsz évesen néztük ezt a filmet, mindketten felsóhajtottunk, milyen igazi, romlatlan, és életszerűek a jelenetek. Aztán újabb sóhajok következtek, álmodozva arról a filmben bemutatott távoli világról, ahol egy kisvárosban az emberek a mai multiplex moziláncok luxusával ellentétben még értékelik a mozizás élményét. A közösségi élményre gondolunk, ami régen sokkal jelentősebb részét képezte a mozizásnak. Milyen jó az olaszoknak, milyen jó lehetett abban az időben…
Ma már negyven évesen egy falu szomszédságában élünk, innen nagyon ritkán jutunk el moziba, de néhány nappal ezelőtt ismét hihetetlen dolog történt! Közvetlenül a Laci patak mellett valamit színes fények emeltek ki az éjszakából. Egy szalmabálákkal körbekerített kertmozi volt az egy filmvászonnal, és padsorokkal, ahová sorra érkeztek a környékbeliek. A vászon a “Futni mentem” c. film történetén keresztül szippantott be minket. Tátott szájjal, kikerekedett szemekkel, átszellemülve tömtük magunkba a pattogatott kukoricát, mint egy kisgyerek. Pont mint Toto…
Szóval a mozi csodákra képes! Először viszont látjuk a gyerekkorunkat a filmvásznon, évtizedekkel később pedig gyermeki örömmel élhettük meg pontosan ugyanazt, amit a filmvásznon láttunk.
Gyökereink és szép szavaink
Tetszett a film, és tetszett a helyszín is. De az egészben a legjobban az tetszett, amiért a Cinema Paradiso is méltán kapott Oscar-díjat. Ez a szó az “emberi”. Kicsik és nagyok egy helyen, különbségek keresése nélkül, felszabadultan nevettek. Éreztük végre azt, amit már nagyon régóta kellett volna. Megérezhettük, hogy a környezet amiben élünk, mégha néha kicsit vitákkal tarkított is, bizonyos értelemben a családunk, hiszen családias és emberi hangulatban telt el az este. A szalmabálák között mindenkinek jutott hely, még a magunkfajta “gyüttmenteknek” is, akik csendesek ugyan, de épp olyan részei ennek az egységnek.
Aranyhalat mi még soha nem fogtunk, ám a Laci patak mentén manók és tündérek őrzik a békák és a halak álmát. Vajon ők teljesítették a kívánságunkat, vagy az égiek? Bárhogy is, de a szicíliai városkában játszódó Cinema Paradiso egyszer csak “ott termett”, amiért végtelenül hálásak vagyunk nem csak a fantasztikus szervezésért, és kivitelezésért, hanem a résztvevőknek is, akik jelenlétükkel hozzájárultak a rendkívüli hangulat megteremtéséhez! KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK! ❤