Végre ki lehet mozdulni, végre bringára lehet ülni! Elmentünk kajáért és elintéztünk egy-két dolgot, ami már régóta húzódott. Többek között vettünk szúnyoghálót, ami már nagyon kellett, mert még a tavaly előtti vihar „megsorozta” a szúnyóghálónkat. Valahogy csak most jutottunk el odáig, hogy lecseréljük. =D
Végre lett egy jó biciklistáskánk, így most valamivel több élelmiszert tudunk vásárolni. A hátsó biciklis kosárral szemben a táskában egész máshogy oszlik el a súly, így nekünk ez is egy nagy előrelépésnek számít! =)
…és akkor még nem beszéltünk a fagyiról, meg a kókuszgolyóról, amit ezen a laza tavaszi napon tettünk a magunkévá. A nap jól zárult, ki is mozdultunk, mozogtunk is, el is intéztük, amit kellett és hazafelé még őzeket is láttunk. Kicsit elfáradtunk, de ez olyan jól eső fáradtság volt…