A videóban az 1999-es élményeinket meséljük, amint 18 évesen egy hátizsákkal a hátunkon felültünk a vonatra, hogy mi Erdélyben akarunk világot látni. Ez a felvétel és a teljes #Erdély sorozat már korábban elkészült, de csak most tudtunk hozzányúlni. Néhány korábbi történet már fel lett töltve, de még mindig nincs vége!
Az előző részekben már szó volt többek között a Parajdi sóbarlangról, a Gyilkos-tóról és a Drakula kastélyról, most Románia kilencedik legmagasabb hegycsúcsáról mesélünk, ahol szintén ez alatt a kirándulás alatt jártunk idegenvezetők és szervezett utazás nélkül, csak mi ketten.
A Bucsecs-hegység legmagasabb csúcsa a 2505 méter magasan az #Omu-hegycsúcs, ahol mindössze egy menedékház (és egy meteorológiai állomás) található. Ez nem olyan, mint a libegő a Budai-hegyekben, hogy ha leejted a párizsis zsömlédet, majd a csúcson eszel a büfében! Ilyen helyeken nincs büfé, magadnak kell gondoskodnod az élelemről!
Ennyi év távlatából, utólag visszanézve hihetetlennek tűnik, hogy minderre képesek voltunk. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy a köztudatban miért a tinédzserkor a legszebb. Abban az időszakban, amikor az ember lázadó és keresi az egyéniségét, csak tapogatózik a világban. Nincs veszélyérzete, de annál kíváncsibb a nagyvilágra, amitől addig féltették a szülők.
Azóta felnőttünk, de a világ is más lett. Kamaszkorunkban nem traktált senki az utasbiztosítással, nem kellett 24 órában online elérhetőnek lennünk a neten, csak szabadon léteztünk, nem kötött semmi. Az első közös külföldi utazásainkra még akkor került sor, mielőtt Internet és egyáltalán mobiltelefon létezett volna. Aztán amikor a mobiltelefon megjelent, nyaraláskor kikapcsoltuk.
Ma egy ilyen kirándulást keresztbe-hosszába megtervez a zember az Internet és az időben történő online foglalások segítségével, mondván „mi van, ha”. Persze a „ha” sosem jön el, de mi továbbra is csak ezen agyalunk, ahelyett, hogy felülnénk a vonatra mindenféle előfoglalás nélkül, mint tettük ezt egykor szabadon, mindentől teljesen függetlenül…