A naptári tavasz miatt nem tudunk megülni a seggünkön. Folyton az jár a fejünkben, hogy menjünk valahová, mozduljunk ki, de legalábbis a kertben kezdjünk magunkkal valamit. De a nap csak nem akar sütni. A tavasz és a nap iránti rajongásunk egyúttal egy örök félelemmel is párosul, hiszen tavasszal jönnek a zivatarok…
Amíg élünk, biztos, hogy emlegetni fogjuk a 2015-ös vihart, hiszen azóta minden mennydörgés emlékeztet arra a napra, ami megszólalásig hasonlított az Óz a csodák csodájában, Dorotthy és kiskutyája történetéhez. Igaz itt nem voltak boszorkák és piros cipellő, de máig nem tudjuk, miféle szél tombolt odakint, ami a pincébe parancsolt minket…
Szóval ma kiszórtuk a kertben a fűmagot, azután elmentünk sétálni a beígért eső előtt, hogy egy kicsit megmozgassuk magunkat. Kedves programozók! Reméljük, idén nem lesznek nagy viharok, helyette sok napocskát és nyári záport szeretnénk! =)