Így válik porrá a fiatalkorunk | Viszlát PeCsa! 2019

Hosszú szerelem volt ez, de véget ért. A rock alapozta meg és a heavy metal táplálta. Több, mint 20 évig tartott. Korábban már láttuk egymást, de valójában a Sing Sing sörkertben ismerkedtünk meg. Akkor nyíltunk meg igazán egymás felé, akkor akartuk egymást minél gyakrabban. Valamelyest együtt nőttünk fel. Kamaszkorunk legszebb éveit töltöttünk együtt, egészen a felnőtt korig kitartottunk egymás mellett, de 2019-ben szakítottál velünk…

Az utóbbi időben már sokkal kisebb volt az érdeklődésünk egymás felé, ami részben valószínűleg a pletykáknak is köszönhető. Mi még emlékszünk a felhőtlen időkre, amikor épületed falai között vágni lehetett a füstöt, amikor Akela dedikálás volt a férfi WC-ben, vagy amikor a Sörkert záró eseményén egyként énekeltük az „Éjféli harangot”. Emlékszünk a Kapocsosokra, a sok ismeretlen ismerősre, akiket csak látásból ismertünk, mégis mintha régi cimboráink lettek volna…

Kedves #PeCsa! Köszönjük azt a sok szép eseményt, amivel még szebbé és színesebbé tetted a fiatalkorunkat! Olyan családiassá és biztonságossá, amit csak azok tudnak, akik a kilencvenes években a PeCsába jártak a koncertekre. Emléked örökre a szívünkbe zártuk és soha nem fogunk elfelejteni! =)

A PeCsa emlékére (Hallgasd meg, link lejjebb!):

„Hogy mondjam el, csak így magunk között
Hogy hullik szét a lánc ami összeköt
Már nem futok hozzád, hogyha bánt, ami bánt
Már nem te adsz erőt, hogyha kell…”

 

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.