Az égbolt minden arca gyönyörű, de a felhők mögül kikandikáló napfény látványa felülmúlhatatlan! A tavaszi nap még így este is kicsalogatott minket a négy fal közül. Csend volt, csak néhány madár csipogott még a naplemente előtti órákban. A reményt jelentő habos felhő pedig csak terebélyesedett és közeledett…
A napnak a horizont jelenti a meleg paplant, de a felhő nem engedte őt nyugovóra térni. Lassan bújt ki a felhő fogságából, apránként utat vájt magának ragyogó napsugaraival. Órákkal azelőtt, hogy álomra hajtotta volna a fejét, a felhők kisajátították a melegét, így nekünk már nem jutott elég.
Fázni kezdtünk, ezért nem vártuk meg a naplementét, de bíztunk az esőt hozó felhőben és abban, hogy a nap már nem szállt vele a ringbe lefekvés előtt. Átadta a helyét a reménynek és a tőle sokkal fiatalabb felhőcsoportnak, bízva a zesőben, de sajnos mindhiába. Ebben az évben még nem esett számottevő eső…