A mi kutyánk; Beigli a legtöbbször csatornába pisil. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs egy-két kósza fűben pisi, de többnyire a csatornákat keresi és válogat, mert nem mindegyik szimpatikus neki. A kutyakakit évek óta összeszedjünk magunk után, ezért nagyon nem szeretjük, ha valaki mégis beszól miatta. Röviden csak egy ilyen példát említenék.
Beiglinek porckorongkopása van, ezért ha betegségének tünetei felerősödnek, nem tudunk vele messzire menni, csak a legközelebi parkba. Beiglit ilyenkor ölben cipeljük le a második emeletről, egészen a parkig, ahol épp csak annyi időre tud lábra állni, hogy elvégezze a dolgát.
Okoska ezt nem tudhatta, amikor az ablakból ránk kiabált, de azt egyértelműen látta, amikor a kutyagumit összeszedtük, mégis szóvá tette, hogy oda vittük a kutyánkat. Rejtély, hogy miért épp minket talált meg, miközben ugyanebben a parkban rendszeresen szét vannak szórva az injekcióstűk, de a drogosok mégsem zavarják a látóterét az ablakból…
Persze a mai ember ott köt bele a másikba, ahol tud. Mi összeszedjük a kutyagumit, de nagyon sokan nem. A fenti ötletet kifejezetten jópofa, hisz felhívja a figyelmet arra, ami nem oda való. Van benne humor és aki ráismer arra amit ott felejtett, talán még el is szégyenli magát.
Végül a másik kedvencünk. A gazdik állítólag szemetek, mert nem szedik fel a kutyasz@rt. De mi van akkor, amikor a gyűjtőládák tele vannak?! Ha nem szedem fel az a baj, ha felszedem, de nem a megfelelő kukába dobom, az a baj. De az éremnek két oldala van ám!
Mi ebből sem csináltunk problémát, elvittük egy másik kukába a „Mikulás csomagot” és nevetve meséljük mindenkinek azt a sztorit is, amikor egy néni leállt Beiglinek hosszasan gügyögni, mi meg ott álltunk a friss, gőzölgő csomagocskával a kezünkben. Udvariasan megvártuk, amíg a néni dícséri Beigli kutyát, de vajon mit szólt volna, ha tudja, mit őrzünk miatta már vagy egy órája?! =D