Vonattal szoktunk Pestre utazni, de visszük a bicikliket is, így Pesten belül szinte egyáltalán nincs szükségünk a tömegközlekedésre. Ez azért jó, mert így elkerülhetjük a tömegeket és mert sokezer forintot lehet így spórolni, miközben sokkal egészségesebb is, ha kerékpárral közlekedünk.
Érdekes, hogy odafelé az ember reményteljesen utazik és azt hiszed, a főváros, a lehetőségek városa minden olyat nyújt majd neked, amit emitt nem tudsz megvenni, vagy elérni. Aztán hamar utólér ismét a felismerés, hogy micsoda kizsákmányolás folyik amott, hiszen meg sem érkezel, a pályaudvart már az ellenállhatatlan péksitemények illata lengi be.
Az első élelmiszer vásárláskor leesik az állad, milyen pillanatok alatt elrepül az a párezer forint amit idehaza még féltve őriztél. De hát Budapesten az Aldiban van kókuszos gyümölcsjoghurt és ott kapni a kedvenc kenyerünket is. Ezúttal a KFC szendvicsnek sem tudtunk ellenállni és cipőre is költenünk kellett. A cipő már nagyon kellett, de azért is, mint minden egyébért bűntudatunk van, amit Pesten vásárolunk, hiszen ugyanezt vidéken sokkal korlátozottabban tudjuk megtenni, mégis megvagyunk nélküle…
Nem uralkodhat felettünk a kereskedelem, hiszen vannak céljaink, aminek árát nem csonkíthatja meg a hirtelen sokféle vásárlási lehetőség!
Hazafelé már higgadtan szoktunk érkezni. Miután a vonatról leszállva biciklire pattanunk és végre magunk mögött hagyjuk a város zaját, ez már önmagában is sokat jelent és lelkessé tesz. Aztán meghalljuk az első madárcsicsergéseket, megérezzük a föld szagát, elérkezünk a patakhoz és miközben besötétedik, szép lassan hazaérkezünk a virágzó gyümölcsfákhoz és a macskákhoz…