Régi görög házikó belülről: konyha

A görög házikó, amiben egy hetet tölthettünk el, az Olümposz hegy csúcsának szomszédságában, Livadi faluban várt minket. A hegyvidéki településen a modern épületek és a régi, kőből épült, palatetős házak váltogatják egymást. A korszerű épületeket mindannyian ismerjük, a régi tájházakat azonban jellemzően csak kívülről csodálhatjuk meg. Szerencsés esetben helytörténeti múzeumban találunk néhány képet a régi házikók jellegzetességeiről, de az élet ezekben a házakban rejtély marad…

Pedig a régi házak tájolása, berendezése és egyszerűsége sokat tanít nekünk! Szerencsések vagyunk, mert mi egy olyan régi házban tölthettünk el egy hetet, amit eladásra kínál a tulajdonosa.Talán egy hét múlva ez a házikó örökre a múlt homályába vész, pedig itt valaha egy boldog házaspár élt, a házfalakat gyerekzsivaly tölthette meg, a konyhát pedig a görög ételek illata járta át.

A ház még magában hordozza egykori lakóinak szokásait: a szegre akasztott komboloit az ajtó mellett, a süteményes tálkákat a konyhaszekrényben és a kis étkezőasztalt a székekkel, ahol bizonyára sok gondolat cserélődött ki nap, mint napaz étkezések és kávézások közepette. A tény, hogy a házban a hegyi forrásvíz van bevezetve, igazi meglepetés volt számunkra, hiszen a görög tengerpartokon, ahol eddig jártunk, a csapvíz egyik szálláshelyen sem volt iható.

Livadi régi görög házikójának kedves kis konyháját nagyon megszerettük, nagyon szépen köszönjük a ház tulajdonosának és Kakány Ritának, hogy itt lehettünk, ill.. Ritának külön köszönjük a házias ételeket is! =)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pin It on Pinterest