Ahová most utazunk, ott már nem először járunk. A legelső alkalommal nagyon megszerettük ezt a helyet, ezért szeretnénk neked is megmutatni. Az út tizenegynéhány órás lesz, két nem uniós országon át. Ennek ellenére egyszerű személyi igazolvánnyal el lehet ide utazni.
A nyelvismeret sem akadály, angolul mindenhol tudnak, de sok helyen az étlapon magyarul is fel vannak tüntetve az ételek. (Ez az okostelefon korában egyébként sem jelenthet problémát!)
Az üdülőhely mellett szól, hogy a strandja olyan tiszta, hogy évről-évre újabb kitüntetést zsebel be emiatt. A falu egyre népszerűbb, hiszen minden elérhető, amire egy nyaralónak szüksége lehet, a görögök pedig imádják a törzsvendégeket, akiket kivétel nélkül a legendás görög vendégszeretetben részesítenek.