
Idén is Alsóörsön nyaraltunk egy kempingben, a Balaton partján. Sosem kifejezetten strandolni megyünk, általában inkább a környék felfedezésében leljük örömünket. Tihanyig mindig eltekerünk, hogy megnézzük a kilátást, a levendula ültetvényt, és nem utolsó sorban Gombóc Artúrt. Most is így történt. Az előttünk álló lehűlés ismeretében az első napok strandolással teltek, de az esős napokat követően, szabadságunk második felében ezúttal is bringára pattantunk.





Paloznakon volt az első pihenőnk. Csopakon megtöltöttük a kulacsunkat vízzel, ezután Tihany előtt Balatonfüreden álltunk meg legközelebb annál a felújított partszakasznál, ahol tavaly jártunk először. Épp a napozóstégre toltuk volna ki a bringánkat, amikor találkoztunk egy Lord Of The Lost rajongóval.
Nagyon örültünk ennek a találkozásnak, hiszen sokat beszélünk a zenéről és arról, hogy a zene összehozza az embereket. Habár mi elsősorban a tömegre (tapsoló közönségre) gondolunk ilyenkor, mégis egyre több az olyan tapasztalatunk ebben a témában, ami túlnő a „tömegen”. Felülmúlhatatlan élmény, amikor a tömeg egyként énekel valamit, mégis van, ami még ezt is űberelni képes. Amikor a zenekarnak köszönhetően megszülető láthatatlan szál tovább szövődik az emberek között.
Ez történt most velünk Balatonon. Találkoztunk egy végtelenül kedves Lord Of The Lost rajongóval, akivel a csillogó víztükör környezetében beszélhettük ki a “csakmiértjük” érzéseinket. Miközben a Balaton vizét csiklandozta a napsugár, együtt emlékeztünk vissza arra a budapesti koncertre, ahol karnyújtásnyira egymástól mindhárman ott voltunk. Felvételeket néztünk telefonon, álmodozva a következő koncertről. Nosztalgiáztunk, beszélgettünk és egyszerűen csak úgy emberek voltunk, akik egy véletlen folytán találtak egymásra, és olyasmiről beszélgetnek, ami számukra kedves. Nem politizáltunk, nem szidtunk senkit, nem méregettük egymást, egyszerűen csak folyt belőlünk a szó.
Ez a láthatatlan szál, ami minket összeköt, egy nagyon érdekes megtapasztalás. Egy olyan erős kötelék, amit csak az érthet, aki tudja mi az a rajongás. Kettős érzés, hiszen egy idegennel állsz szemben, miközben úgy érzed, születésed óta ismered az illetőt. Régen komolytalan dolognak tartottuk a rajongást, nem tartottuk többre egy autogram gyűjtésnél. De ma már tudjuk milyen, amikor valamit nagyon magadénak érzel és osztozhatsz az örömödben. Ez az egyik legcsodálatosabb érzés a világon!
A mi társasági életünket a PeCsa sörkert törzsvendégeinek közössége alapozta meg a kilencvenes években. Ez egy teljesen vegyes társaság volt, ez volt benne a szép. Alig tíz évvel később egy új társaságba csöppentünk. Az egy sokkal szűkebb kör volt, amiből 15 éve tartó barátság született. Ők már rajongók voltak, de az egy másik történet, egy másik zenekar kapcsán.
Mindhárom történet alapköve a zene volt. A zenekarok akiknek koncertjére akár ezer kilométert is hajlandó vagy utazni csak azért, hogy élőben láthasd őket, az más. A Lord Of The Lost sokkal több, mint zene. Ők a magadban való hitet erősítik, ezáltal a rokon lelkek akaratlanul is egymásra találnak…