A megátkozott nemzedék és a tudatos semmittevés

Már zajlott a pandémia, amikor valahol olvastunk egy cikket arról, hogy újra meg kell tanulnunk a semmittevést. Ez valószínűleg sokaknak érthetetlen gondolat…

A kétezres évek előtti időszakban a gyerekek élete tele volt semmittevéssel. Hazamentünk az iskolából, néztük a Tom & Jerryt a videókazettán, legóztunk, vagy épp Barbie babáztunk, de ezeket előbb-utóbb megunta az ember. Ilyenkor fagyival vigasztalódtunk, ha maradt még zsebpénzünk, de a lyukas tölcsérnek is vége lesz egyszer. Ilyenkor nyert értelmet a szó: “unatkozom”.

Eközben a szülők munkában voltak, lényegében egész nap nem is láttuk egymást. A felnőttek csak dolgoztak, dolgoztak, dolgoztak, a gyerekek pedig egyedül nőttek fel. Kamaszkorban volt, aki rossz társaságba keveredett és voltak olyan szerencsések is, mint mi, akik egymásra találtunk és együtt lázadtunk tovább a világ ellen. Egy akkoriban sokat hallgatott dal jól leírja, amit akkor éreztünk:

“Vadnak születtünk, az utca nevelt
Senki nem vigyázott ránk
A beton házak között nem várnak csodák
Így lettünk mi megátkozott nemzedék”

Pokolgép: Ítélet helyett

Ha van kedved, hallgasd meg a dalt! Gyönyörű gitárszóló van benne!

Most is ez történik. Meló meló hátán, túlórák és hitelek, stb. Vagyis semmi sem változott, csak dolgozunk, dolgozunk, ki ezt, ki azt, de most sem azért, hogy a szeretteinkkel együtt lehessünk. Mi szerettünk volna változtatni ezen…

Rengeteg nélkülözéssel ugyan, de elértük azt, hogy azt csinálhassuk, amit szeretünk. Sajnos ez többnyire éjszakába nyúlóan történik, de legalább együtt vagyunk, és együtt dolgozunk a közös céljainkért. Lényegében soha nem ér véget a munkaidőnk, mert minden számítógép előtt töltött időnk munkáról szól. Szóval mi nem vesztünk el, de “mindig ugyanaz a nóta…”

Egy óra pihenő.

A fenti videóban azt szerettük volna megmutatni, milyen nálunk egy óra semmittevés, ami részben nyelvtanulásról szólt. Próbálunk mindennap tudatosan időt felszabadítani magunknak a pihenéshez, ami néha nagyon nehéz, mert már nem vagyunk gyerekek, hogy unatkozzunk.

2007-ben Majka feldolgozta az Ítélet helyett című Pokolgép dalt. Az eredetileg metál nóta egész máshogy hangzik a rap műfajában, mégis csodálatos hidat jelent a két műfaj és az érintett generációk között. A klipben ráadásul a Pokolgép zenekar tagjai is megjelennek, ettől még szívszorítóbb az új dal, amelyet itt hallgathatsz meg: Majka – Ítélet helyett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pin It on Pinterest