Az ember legnagyobb félelmei mindig saját tájékozatlanságából erednek. Attól félünk, ami ismeretlen számunkra, és nincs benne saját tapasztalatunk. A félelmünk (és tévedéseink) legjobb táptalaja, ha más véleményére alapozzuk a sajátunkat. Első a saját tapasztalat!
Mik a félelmeink? Minden, amit valaki rossz színben tüntet fel és mi nem tudjuk megcáfolni azt. Ilyen a földrengés, a sötétség, a kóbor állatok, kígyók, békák, rovarok és bogarak. Ezt a listát a végtelenségig lehetne sorolni…
A sötétség többféleképpen áthidalható, azt pedig gyerekkorunk óta tudjuk, hogy nincs szörny az ágyunk alatt. A földrengés ereje széles spektrumon mozog. Amikor egy görög szigetre készültünk, azt olvastuk, hogy naponta több földrengés is van szigeten, amihez a helyiek már hozzászoktak. Feltételeztük, hogy nem lehet az olyan nagy, ha hozzá lehet szokni, de csak most lehetünk magunkban biztosak igazán, mikor már megtapasztaltuk, milyen volt. Természetesen nem 6-os erősségű földrengésről beszélünk, abban szerencsére nem sok embernek van része, de miért is kéne félni tőle, amíg nem vagyunk érintettek?
A kóbor állatokkal sok tapasztalatunk volt már. A vidéki (külterületen élő) kóbor állatok valójában vadállatok. Az őzek és a macskák között semmi különbség nincs, de minden vadállattal szemben húznunk kell egy határt, mert az senkinek sem jó, ha túlságosan sok vadállat tanyázik az emberek között. Tudatosan kezelve ezt kordában lehet tartani. Utazásaink során gyakran találkoztunk kóbor kutyákkal, a legkedvesebb történetünk mellett a saját szemünkkel láttunk már kutyás támadást is, de minden esetben az ember okolható. Egy nem megfelelően tartott kutya sokkal veszélyesebb, mint egy kóbor kutya! A kóbor macskák sem betegség források, ahogy azt különböző érdekek hangoztatják, ha nem puszilgatjuk őket. De még a halálos csípésű kígyók és skorpiók közelsége is sokkal kevésbé félelmetes, amikor személyesen tapasztalatot szerzel.
A nőknél teljesen természetes, hogy mindenben a veszélyt látják, hiszen gyermekeiket ösztönből kell védeniük minden apró nesztől. Talán a bogaraktól való félelmünk is innen ered, hiszen a darazsak és más rovarok csípnek, míg sok olyan bogár van, ami teljesen ártalmatlan, mégis látni nem akarjuk őket. A szentjánosbogár is egy bogár, amit nappal lehet, hogy saját félelmünk okán eltaposunk, mert nem tudunk róla semmit. Pedig ő csak egy kis lámpagyújtogató szentjánosbogár, aki csak egy romantikus éjszakát szeretne eltölteni kedvesével, amikor éjszaka zöld fényében pompázik.
Az Igenember c. Jim Carrey film elég sarkítva közelíti meg a kérdést, mégis jó irányadó. A félelmeink és szorongásaink leküzdésének legjobb módja, ha saját tapasztalatot gyűjtünk a lehető legtöbb kérdésben. Többek között a szentjánosbogárról is…