Kevés élőlény rabolja el az ember szívét úgy, mint egy boci szemekkel néző #kutya. Az alábbiakban egy 2011-es történetet mesélünk el, ami egész életünkben maradandó élményt nyújtott. Több kutya is volt az életünkben, amikor megismerkedtünk, Blacky a törpe uszkár után Beiglivel költöztünk vidékre, ez az eset még a költözésünk előtt történt.
Aki látta a Lassie, vagy a Hachiko kutyusról szóló filmeket, kb. el tudja képzelni, milyen szívszorító lehetett a „főszereplője” lenni egy nagyon hasonló történetnek. Kormi egy hétig volt a mi kutyánk, de annál nagyobb szeretetet aligha érezhettünk, mint ami ebben a földszintes négylábúban volt.
Mindig busszal utaztunk Görögországba. A sztori utáni évek valamelyikében megtörtént, hogy egy utas felhozott egy kölyök kutyust a buszra. Amint a sofőr tudomást szerzett róla, a kutyának mennie kellett, hiszen szigorú szabályok között élünk, ami a házi kedvencek szállítását sem teszi lehetővé, csak kutya útlevéllel és országonként változó szállítási feltételekkel.
Kormi kutyus a görög falu kutyája valószínűleg boldogul, hiszen többen is jelezték, hogy itt-ott látták őt. Bízunk benne, hogy szerető otthonra lelt és befogadta őt valaki. A kiskutyáról ezzel szemben senki sem tudja, hogy túlélte-e a saját sorsát. A tanulság az, hogy nem mindig az jelent segítséget, ha birtokolni akarunk valamit. Ha szeretünk valakit, akkor szükség esetén tudni kell „elengedni” őt, hogy szabadon élhessen, ahogy eddig…