A legtöbb embert az teszi tönkre, hogy egy szűk kis burokban él, amiben saját kis megszokásai szerint létezik a saját kis világában, a saját szabályai szerint. A hétköznapi szokások a kényelmet jelentik. Azt a fajta kényelmet, ami lehetővé teszi, hogy semmiért ne kelljen tennünk semmi többet annál, mint amit mi körvonalaztunk magunknak. Így történhet meg, hogy nap mint nap ugyanazokat a köröket futjuk, csak egy nappal öregebbként, mint tegnap és közben nem ér semmilyen inger. Ez előbb-utóbb depresszióhoz vezet…
Az olyan apróságok, mint esetünkben a záfonyás torma, jelentéktelennek tűnnek, mégis pozitív ingert jelentenek, hiszen nem láttunk még ilyet, a színe is csábító és egy család életében külön eseményt jelenthet az újdonság megkóstolása. Képzeljük magunk elé az összejött családot, amint együtt kóstolják meg a „zsákmányt”! A kicsik nem merik, ezért a családfőre marad a feladat. A családfő arckifejezésén egy ilyen termékkóstolásnál biztosan mindenki nevet. Ha véletlenül mégsem, akkor viszont a termék íze a közös pozitív élmény.
Ilyesfajta ingerek az egyedülállók, az idősek, stb. emberek számára aligha elérhetők, hiszen ők sokszor bátortalanabban állnak hozzá egy-egy új íz kóstolásához. Gondolj csak arra, amikor megjelentek a mobiltelefonok! Ugye te is kézzel-lábbal tiltakoztál ellene?! Így volt ez az okostelefonnal is, igaz? A dolgok változnak. Az emberek is. Van, ami jó irányba változik, van, ami nem. De tapasztalatokra csak úgy tudsz szert tenni, ha nem élsz ingerszegény életet. Ehhez pedig az kell, hogy merj kipróbálni új dolgokat! Ha nem is pont az áfonyás torma lesz az első, de tégy magadért! =)