Átugrott köztünk egy őz, nem hittünk a szemünknek!

A napokban mutattuk meg a szomszéd gyümölcsösét megdézsmáló őzet, ma pedig mi is egészen közel kerülhettünk hozzá. Sajnos nem úgy, ahogy a gyanútlan ember elképzel egy ilyen találkozást. Nem szelidített meg senki semmit, nem érintettük meg, ahogy olykor a filmekben láthatjuk a megható találkozást! Egyszerűen elénk – pontosabban közénk – ugrott egy #őz menet közben.

A nagy ijedtségben az ember sokszor szeretné valakinek elmondani, hogy mi történt, ezért nagyon jól jött az az ötlet, hogy ott akkor, közvetlenül a történtek után felmondjuk a zegésszet videóra. Visszanézve szembesül az ember azzal, hogy mennyire meg volt ijedve, pedig ezt ott nem is éreztük, hiszen egy pillanat alatt zajlott le a zegész.

Még az őz patáinak sem hallottuk a hangját, mert ijedtében akkorát ugrott, hogy átugrotta az aszfaltutat. A feszültség levezetésére külön jó volt, hogy azonnal elmondhattuk, hogy mi történt. Erre különösen nagyon jó a YouTube, mert órákkal később már homályosodnak a dolgok, annál is inkább mert ilyenkor az ember nem mindenre úgy emlékszik, ahogy történt. Most sem értjük az egészet, mert olyan gyorsan történt. Olyan volt, mintha álmodtuk volna, szörnyű érzés, senkinek nem kívánjuk!!

Az ember azt hinné, hogy ilyen biciklisekkel nem történik, pedig dehogynem! Figyeljen mindenki az őzekre, ahol tábla van kirakva! Vigyázzon mindenki magára!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .