Az első tavaszi nap 2018-ban (Madarakkal és húsvéti nyuszival)

Végre itt a tavasz! Mostmár tényleg! Alig vártuk, hogy kimozdulhassunk a négy fal közül! A hideg tél már régóta fogva tartott a házban, most végre kiszabadulhattunk! Hivatalosan már hetek óta tavasz volt, de a gyakorlatban nyoma sem volt a napnak! Helyette mínuszok és az utolsó napokon nagy szél keserítette meg a hétköznapjainkat.

Végre mindennek színe van! Az ég kék, a nap sárga és a környezetünk is egyre zöldebb lesz! Mindenütt ibolyák szemtelenkednek ki az aljnövényzet alól, abból jutott nekünk is! A méhek munkába álltak és ezt a madarak is tudják! Mindenfelé csiripelő szárnyasok szelik az kék eget.

Annyi várakozás után végre fény derült rá, mik azok a lyukak a szántóföldön! Reméltük, hogy ott lehetünk, amikor esemény van, de nem így történt. A „harmadik típusú találkozásokról” lemaradtunk. Azért az eredményt megnéztük egész közelről is.

Végül hazafelé találkoztunk a húsvéti nyuszival, de ő nem kívánt a kameránk elé állni. A tojásai nem voltak pirosak és csokigolyót sem hagyott maga után. De minden más élénkül. Lassan virágoznak a növények és a gyümölcsfák illata minden téli élettelenségért kárpótol.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .