Beköltözött hozzánk egy házi tücsök

Házi tücsök

Ciripke, alias Balázs, a tücsök már egy ideje nálunk lakott, amikor utánanéztünk a neten, hogy ez mit jelent. Vajon mivel kell számolnunk, ha tücsök költözik a házba?!

Barna színe és a házban tartózkodása miatt hamar beazonosítható volt, kiderült, hogy egy házi tücsökről van szó, aki az eddigi feljegyzések szerint jellemzően a tűzhely mögé költözik be. Igaz nálunk a sparhelt mögötti, hozzáférhetetlen helyen tetszett meg neki a légkör, de végülis mindkettő meleg környezet, ami a házi tücsök számára a fűtött kecót jelenti.

Nap nem telt el úgy, hogy ne hallottuk volna a hangját, főleg éjszakánként zendített rá rendületlenül. Napközben is meg-megmutatta magát, amiből kiderült, hogy ennek a tücsöknek mindkét lába megvan, vagyis ez nem a féllábú, aki előzőleg költözött be hozzánk. Sajnos a féllábút már hosszú ideje nem láttuk.

Ciripke viszont (akinek minden lábacskája megvolt,) egyik nap, amikor a reggeli adag tűzifával átléptük a bejárati ajtó küszöbét, ott hevert a lábunk előtt mozdulatlanul. Ez érthetetlen, hisz lábujjhegyen járunk, mióta csak beköltözött és egy percig sem tévesztjük szem elől, hogy bármikor bárhol felbukkanhat. Borzasztó érzés fogott el, mert a kicsi nem mozdult. Talán kárt tettünk benne a nyíló ajtóval?!

Nézd meg a videó második részét is! Iratkozz fel a YouTube csatornánkra: @filgudek

Óvatosan a tenyerünkbe vettük, hogy a piszkálásra reagál-e. Ciripke jéghideg volt, de adott valamicske életjelet: mozgatta a hosszú tapogató csápjait. Vagyis élt! Egy kis időhúzás után, (hogy a tenyerünkben átmelegedjen,) a helyére vittük a sparhelt mellé, egy tűzifára. Meg sem mozdult. Adtunk neki vizet, de semmi. Végül kb. egy óra múlva hűlt helyét találtuk. Ez jó hír volt, de vajon mi történhetett vele?

Másnap ismét hegedülni kezdett, ebből tudtuk, hogy jól van. A leírások szerint főleg meleg helyekre költözik be. Ha nem a háztartási  tűzhely mögé, akkor pékségekbe, melegházakba. Olyan helyekre, ahol a számára ideális 25-30 fok van. Ebből arra következtetünk, hogy valószínűleg szokásához hűen mászkált a tücsök hajnalban és mivel nem talált kaját, a tűz meg közben leégett, valószínűleg legyengült. Ha nem visszük vissza a helyére, lehetséges, hogy kihűlt volna.

A szerencsésen végződő nap után teltek-múltak a napok, a ciripelés éjszakánként szüntelenül fennált, ill. egy-egy szó erejéig nappal is megszólalt Ciripke, de mindig csak annyit mondott: „Leég a tűz!”.

Az utóbbi napokban egyre gyakoribb volt, hogy ciripke bejött a szobába éjszakára. Mostanában enyhébbek a napok, talán ez lehetett az oka?! 

Egyik éjszaka hajnali kettőkor arra keltünk, hogy a kis hegedűs az ágyunk mellett maximális hangerővel nyomatja a cirip metált. Kikeltünk az ágyból, megtöltöttük esővízzel a szokásos rózsaszín ásványvizes kupakot és letettük neki. Odaigyekezett és jó nagyot ivott. Ezután visszament a szobába az ágyunk mellé és megállapodott. Megdumáltuk, hogy ma már nem bulizunk és ezt addig meg is értette, amíg le nem kapcsoltuk a villanyt. Najó, az már nem volt reggelig tartó buli, csak jó éjszakát kívánt és elhallgatott. Ennek már három napja. Azóta nem láttuk és nem hallottuk őt zenélni.

Légy te is csatornatagunk!

A tücsök a házban egy teljesen új élmény volt számunkra. Féltünk tőle, hogy mi lesz, ha megszólal, de meglepő módon egyáltalán nem zavart, nyugodtan tudtunk tőle aludni. (Leszámítva az utolsó közös éjszakát.) Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy ösztönösen hozzászoktunk a hangjához, hiszen egész nyáron party van.

Ez a kis angyal hozott egy kis színt az életünkbe, néhány hétig elhozta nekünk a télben a nyarat. Örülünk, hogy nem tettük ki a szűrét, nem lett belőle eleségállat és megtudhattuk, milyen a házi tücsök, mint házi kedvenc. A házi tücsökhöz babonák is fűződnek. Állítólag akihez beköltözik, azt szerencse és gazdagság éri…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .