Egy valóra vált álom: Hydra szigeten voltunk (nem kopirájtos zenével)

Tavaly júniusban volt a 20 éves évfordulónk. Sajnos az akkori körülményeink nem tették lehetővé, hogy ezt megünnepeljük, mindössze egy jegeskávéval koccintottunk az esemény napján. Az életben minden nap egy ünnep, ezért nem nagyon szoktunk ünnepelni, de azért a húsz év az húsz év…

Így történt tehát, hogy évek után idén végre ismét külföldre utazhattunk. Új helyet szerettünk volna, de mindenképpen Görögország, a görög tengerpart volt a cél. Az Apollon Travel kínálatát nézve Tolóra esett a választásunk, mert onnan hajóval el lehet jutni Hydra szigetre, ami egyikünk legnagyobb álma volt.

Hydra mesebeli kis sziget, ahonnan ki vannak tiltva a járművek, csak szamarakkal (és lovakkal) szállítanak mindent az emberektől a kutyakaján át az építőanyagig. Csupán néhány órát tudtunk eltölteni ebben az elbűvölő kikötővárosban, ahol szinte megállás nélkül gyalogoltunk, hogy a lehető legtöbbet láthassuk a szigetből.

Hydra nem csak gyönyörű, de történelmi jelentőségű sziget. 1821 óta szinte semmit sem változott a lovas kikötő, ami köré félkörívben magasodik a város, akár egy görög színház. A török megszállás alatt, az 1400-as években a szigetnek saját kormánya volt. Ekkor váltak a hydraiak tapasztalt hajósokká, valamint jó kereskedőkké.

A videóban jól láthatók a kikötő nagy szürke kőépületei, amelyek az egykori hajókapitányok házai voltak. A delfines szobor Sofia Loren 1957-es „Fiú a delfinen” c. filmjének állít emléket, amelyet ezen a szigeten forgattak. A vártorony romjai pedig Andreas Vokos, azaz Miaoulis szobrát őrzik. Ő volt az, akinek parancsnoksága alatt sikerült visszaszorítani a törököket a görög szabadságharc idején.

Egy álom vált valóra, soha nem fogjuk elfelejteni! =)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .