Esővédő előtető készítés tűzifa tároláshoz

Egyre hűvösebb az idő, és mi még mindig attól parázunk, hogy elég tűzifa áll-e a rendelkezésünkre. A meglévő mennyiség nem teljes, mert a gyümölcsfák őszi metszéséből még jön hozzá egy nagyobb mennyiség, ám azzal együtt sem tudjuk, mire számíthatunk, hiszen még nincsenek levágva ezek az ágak, így nem tudjuk, mennyi rekesz, darab, vagy épp hány kiló lesz az ebből keletkező tüzelőanyag. (Pláne, hogy a frissen kivágott fák még nem is használhatók, csak jövőre…)

A másik kérdőjelet most megoldottuk. Újrahasznosítás címén meglévő, használt anyagokból „építettünk” egy tűzifa tárolót a sufni melletti, lebetonozott padlóra. Ehhez a következőket használtuk fel: két szőlőkaró, préselt falemezek és bitumenes zsindely, kátránypapír a javítás előtti tetőről, falécek, csavarok, szögek.

A zsindelyek, amik viszonylag egyben maradtak

A tűzifa jelenleg a pincében és a sufniban van felhalmozva, de szinte mindenhol kint tárolják, a száradást biztosító szél, nap és önmagában a levegő miatt. Ezt látva mi is meg akartuk oldani a kint tartást. A ház oldalát nem akartuk furkálni, meg bolygatni, de a sufni falához egyszerűen hozzá lehetett építeni a tervezett esőálló tárolót.

Eredetileg egy egyszerű szerkezetet terveztünk, két szőlőkaróval, néhány léccel és fóliával, de elkapott a hév, és eszünkbe jutott az a sok tetőről leszakadt zsindely és kátránypapír, ami ugye veszélyes hulladék…

Vagyis fogtuk a két szőlőkarót (két 10×10 cm-es gerenda), leástuk hatvan centire a földbe. Fa lécekkel rögzítettük a sufni falához őket, azután az egészet befedtük a préselt lemezzel és a zsindellyel. Így kombináltuk a kellemeset a hasznossal. Meglett a tűzifatetőnk, és nem kellett elvitetni a „szemetet” sem. (Persze maradt még belőle, de valószínűleg azt is fel fogjuk használni valamire.)

A kész tetőcskén vannak még csinosítani valók, de azokat majd ahogy az időnk engedi, pótoljuk. Egyelőre örülünk magunknak, milyen ügyesek vagyunk. 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .