Amikor a szavaknak súlya van
Szövegíróként jól tudom, hogy a szavaknak milyen nagy súlya van. Ezt nem mindig ismerjük fel, de vannak olyan helyzetek, amikor teljesen nyilvánvaló. Pl. amikor a szavak jól látható helyen vannak.
Szövegíróként jól tudom, hogy a szavaknak milyen nagy súlya van. Ezt nem mindig ismerjük fel, de vannak olyan helyzetek, amikor teljesen nyilvánvaló. Pl. amikor a szavak jól látható helyen vannak.
Mára elmondhatjuk, hogy kiálltuk a (sokszor) három próbát, melynek egyike 2015-ben az az óriási vihar volt, ami az egész országban nagy károkat okozott. Akkor a tető megrongálódott. A tetőjavításból megmaradt faanyagot egy ideig kerülgettük, majd újra és újra felhasználtuk.
Amikor a karácsonyfaizzók a lelkesedésünkkel együtt dobozba kerülnek és a téli sötétség bejut a házba, nem marad más hátra, mint megölelni egy párnát, és alkotni valami szépet.
Találékonyság. A tárgyakat nem gyűjteni, hanem használni kell. Mi is ezt tettük, amikor megtaláltuk a kerti zuhanyzásra tökéletesen alkalmas szelektív hulladékot.
Hatodik éve, hogy zöld gyíkokkal élünk együtt. Nem fogtuk be őket, maguktól költöztek be a kertbe. Nincs terrárium, nincs kalitka, csak csodáljuk őket úgy, ahogy a természet egy pici szegletében éldegélnek.
Az utolsókat rúgja a tél, az utolsó darab tűzifákat használja el ilyenkor az ember. Mivel minden évben más az időjárás, előfordulhat, hogy elszámoljuk a fűtésszezonra szükséges tüzelőanyag mennyiségét. Ilyenkor jól jön a brikett, ami sosem lehet friss vágású, nem úgy, mint a tűzifa…
A csináld magad kuckóval egy nyugiszobát, egy „mini kávézót” és egy mini stúdiót hoztunk létre. Saját elképzelésünk megvalósításával ezúttal kb. negyvenezer forintot spóroltunk meg.