Hogyan lehetnénk boldogok, ha az egész világ szar?!

Nem túl előnyös fotó, de a miénk. Nem is gondolnád, hogy milyen sokat jelent nekünk a borítóképen látható pillanat. Néhány éve még teljesen esélytelennek tűnt, hogy ebben a házban valaha Pesten kapható péksüteményt reggelizhessünk…

Amíg bejárós munkánk volt, a városban a reggelek rohanással teltek, home office-ban pedig internet függőséggel. Mindkettő kizárta azt, hogy legalább egy reggelit együtt megehessünk. Csak a kézbesítő munkánk során tudtunk együtt reggelizni útközben, de ez sem a ráérős fajta reggeli volt. Vidéken változott a helyzet. Csakhogy itt meg nem volt mit reggelizni…

A komfortos reggelihez vezető út

Az ittlétünk nagyon keményen indult. Olyan dolgokat éltünk meg, amiket egy autóval vidékre érkező ember valószínűleg soha nem fog, mert autóval teljesen más alapokkal indulsz. A környék még ismeretlen volt, így nem csak az élelmiszerbolt létezése, de a távolsága is rejtély volt számunkra.

A legközelebbi közért kilóméterekre van innen. Teljesen más, mint a fővárosi üzletek, nem a megszokott márkákat kapod és a választék is sokkal kisebb. Az első években nem volt házhozszállítás lehetőségünk, mert ez az az időszak volt, amikor az még csak Budapestre volt jellemző. Keresni kellett, hogy melyik cég az, aki felénk is szállít. Amíg nem találtunk ilyet, magunk cipeltük fel a hegyre a krumplit, a hagymát, de még az ivóvizünket is.

A munkaidőhöz és az időjáráshoz igazodva kellett kialakítani az új életmódunkat. Aztán a munka gyümölcse hiába landolt a bankszámlánkon, mert míg Pesten már kártyával fizettünk mindent, a faluban egyetlen helyen lehetett kártyával fizetni, bankautomata viszont máig nincs, csak a szomszéd városban.

Az apró dolgok értékeléséhez vezető út

Amikor ezt a mákos-mézest ettük, úgy éreztük magunkat, mint egy kávé reklámban, ahol hirtelen egy szakadó esőben találod magad a kedveseddel, ami elől a legnagyobb szerelem közepette lépsz be a meleg otthonod ajtaján. A kályhában pattog a tűz, mindkettőtök haja még vizes, és míg kibújtok a vizes ruhából, már a frissen főtt kávé illata járja be a szobát…

Az áhított kávé nálunk a péksütemény volt, ami bringával innen évekig nem volt elérhető semmilyen módon. A pékáru sajnos már faluban sem a hagyományos módon készül, az ipari termékek kínálata pedig nagyon gyenge volt az első években.

Ma már több élelmiszerbolt is szállít hozzánk, és a faluban az üzletek is lecserélődtek. Így minden sokkal könnyebb, de kellett az elmúlt néhány év ahhoz, hogy úgy tudjunk örülni ennek a péksüteménynek, mint ahogy Pesten soha.

Utoljára akkor éreztünk ilyet, amikor a tengerparton vártuk a napfelkeltét. Görögországban mindig nagyon meleg van, de a napkeltéhez korán kell kelni és olyankor még hűvös a levegő. Annyira, hogy határozottan jólesik a meleg kávé. A fenti kép önmagáért beszél. Szívmelengető látvány…

Ha a kávéra gondolsz, azt automatikusan az otthonodba képzeled el egy meghitt pillanat részeként. Borítsuk fel a rendet! Miért ne válhatna a kávézás másképpen is meghitté?! Amikor valami nem rutinszerű, nem szokásos, akkor eszmei értékké válik. Ezt éreztük akkor is, amikor nyolc év után először ehettük az egyik kedvenc péksüteményünket a vidéki otthonunk asztaláról.

Az embert az teszi igazán boldoggá, amikor megtanul ilyen „apró” dolgoknak is örülni. Ez a sütemény régen egy mindennapos dolog volt, nem számított. Most viszont tudjuk milyez az, amikor nincs…

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .