Idén 40 éves az István, a király c. rockopera. Ennek alkalmából augusztusban Novák Péter rendezésében egy egészen új, szívbemarkoló megközelítéssel láthattuk az előadást.
A híres István, a király c. rockopera velünk egyidős. 2 évesek voltunk, amikor ’83-ban a városligeti Királydombon bemutatták a darabot, így arról sajnos lemaradtunk. A Szörényi-Bródy féle lemezt ismertük, a régi rock klubokban nem egyszer játszottak belőle egy-egy dalt, de együtt színházban még sosem láttuk az előadást.
Adri: gyerekkoromban rengetegszer hallgattam a dupla bakelitet. Imádtam Sebestyén Márta hangját, Varga Miklós és Vikidál Gyula énekhangja pedig nyilvánvalóan felülmúlhatatlan. Anyukám hívta rá fel a figyelmünket, hogy újra játsszák a darabot. A cikk alapján, amit olvastunk róla, nem volt kérdés, hogy ott a helyünk.
Vegyes érzelmekkel érkeztünk az arénához a Novák Péter rendezte István, a királyra. Egyfelől nagyon szeretjük a színházat, és a rockoperát, másfelől viszont voltak félelmeink, hogy ez a mai korban vajon milyen energiákat teremt a nézőtéren.
István, a király teljesen új megvilágításban
A darab a közönség bevonásával volt meghirdetve. Annak ismeretében, hogy a lemezt végigkíséri a nép hangja, határozottan érdekesnek tűnt ez az ötlet és már nagyon kíváncsiak voltunk a kivitelezésre. Nem is kellett sokat várnunk, hiszen „a nép a színpadról” már az előadás legelső perceiben a nézők közé keveredett, így vált nyilvánvalóvá az előadás sajátos előadásmódja, mely szerint a történet kortalan, így az rólunk is szól.
Az István, a királyt 1981 óta már többször feldolgozták, de ennek az előadásnak az egyedülállóságát megalapozta, a kettéősztott közönség. Volt a nézőtérnek egy István és egy Koppány oldala, a színpad pedig hosszasan köztünk nyúlt végig.
Thomas: sajnos én nem ismertem a lemezt, csak néhány dalt a régi rock bulikból. Nagyon tetszett az előadásban, hogy a táncosok kezdettől fogva a nézők közé keveredtek. Nem ültünk közel a színpadhoz, mégis látni és érezni lehetett mindent, mert az előadásnak nem csak nézőként lehettünk részei.
Amikor a világban egyre fenyegetőbb az egyenlőtlenség, furcsa érzés volt egy ilyen kettéosztott közönség nézőtéren helyet foglalni. A jegyvásárlásnál azonban egyértelművé vált, hogy nem csatába megyünk, hanem egy békés színházi előadásra, ahol mindegy, hogy ki hol ül. A jegyek gyorsan fogytak, ezért nem tudott mindenki a szívéhez közelebb álló karakter oldalán állni, (ill. ülni). Végül az ötlet, amely az előadás csúcspontjának tekinthető, csodálatos volt és mindenkinek óriási meglepetést okozott, de értettük, éreztük, és részt is vettünk benne mindannyian…
István, a király 2023-ban
Az est nosztalgiával indult: a ’83-as bemutatóról vetítettek nekünk régi fotókat. Az egykor Szörényi Levente énekelte belépő dalt ezúttal „Valahol Európában” hangulatú előadásban láthattuk, egy maroknyi gyerekszínész szereplésével.
Ezután felpörögtek az események és teret nyert a „várva várt” megosztottság a színpadon. A színpad, avagy a történet éppúgy volt köztünk a szakadék, mint amennyire egy összekötő híd. Épp csak belekóstoltunk Koppány és István küzdelmének első nótáiba, máris a béke színeibe öltözött a színpad. A kék színű álomban telefonunk zseblámpájának segítségével sorra „gyertyát gyújtott” a nép, ami immár mind a nézőtérrel, mind pedig a „másik oldallal” is egybeolvadt.
Ez volt az a jelenet, amiért cseppet sem bántuk meg, hogy ott lehettünk ezen az előadáson, hiszen pár perc erejéig azt érezhettük, amit mindenki érezni akar. A kék színű, csillagfényű jelenet megmutatta nekünk, hogy milyenek vagyunk mi emberek meztelenül, a manipuláltság díszruhája nélkül. Sokszínű és sokoldalú, ugyanakkor békés szándékú lények…
Az „oly távol vagy tőlem, és mégis közel” sorok különösen szívszorítóak voltak, de Novák Péter elérte, amit akart, hiszen a közönség, a nép, azaz mi, „akik távol voltunk egymástól, és mégis közel”, képesek voltunk pár percre közelebb kerülni egymáshoz. Zseniális ötlet volt. Az igazi művészet az, amikor a szereplők sajátos atmoszférát teremtenek, amihez a közönség is képes csatlakozni. Ez a jelenet és előadás minden értelemben művészet volt!
Érdekes ellentmondás, mégis olyan bensőséges, biztonságot jelentő érzés volt ez, mint amit karácsony este a szűk családi körben érezhettünk egykor. Nagyon szép és szimbolikus jelenet volt. Mindkét oldal teljesen új dimenzióban beszélt egy nyelvet: szavak nélkül tudattuk egymással, hogy összetartozunk. De hamar le kellett törölnünk a könnyeinket, mert a darab, azaz a trónért folytatott harc folytatódott.
A híres rockopera 40 éve a színpadon
A darab alapjául Boldizsár Miklós: Ezredforduló c. drámája szolgált. A rockopera zenéjét Szörényi Levente szerezte, a dalszöveget pedig Bródy János írta. Az István, a király története bármelyik korban megállja a helyét. Többször feldolgozták már, de a mostani teljesen új módon állítja színpadra a történetet.
Klasszikus színpad helyett egy hosszú, kifutó jellegű színpad volt felállítva a küzdőtéren, ami megfelezte az arénát. Bőven van helye a szóló jeleneteknek, a táncnak és a szimfonikus zenekarnak is. Díszletre nem volt szükség, hiszen a rockopera története, a színészi munka, a jelmezek, a zene és a koreográfia, valamint a világítás olyan mértékben egészítették ki egymást és alkottak egységet, hogy felesleges giccs nélkül is jól érthetőek voltak a jelenetek.
Egyet sajnáltunk: az előadás többi részében sajnos az ülő közönség nem merte magát átadni a darabnak, pedig a színpadi adottságok, a fényjáték és a szereplők is szemmel láthatóan biztatták a nézőket, hogy legyenek részei az előadásnak. Míg a küzdőtér közönsége teljesen beleolvadt a jelenetekbe, az ülő közönségből nagyon kevesen voltak aktívak. Tapsból azonban nem volt hiány!
Thomas: Egy ilyen színpaddal, ilyen előadásmódban az István, a király sokkal több, mint amire számítottam, de ennek a darabnak annál sokkal nagyobb energiája van, mint ahogy a közönség reagált rá.
Adri: Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a Királydombon, de úgy érzem, a 2023-as Novák Péter féle István király valamelyest kárpótolt. Sajnos a közönségből nagyon kevesen vállalták be a nép hangját, pedig az a csodálatos atmoszféra, amit a színészek teremtettek, számomra egyértelművé tette, hogy mi is a darab részei vagyunk. Jó lenne, ha úgy járhatnánk színházba, mint régen: pártatlanul, mindenféle felkavaró politikai gondolat nélkül. Úgy érzem, a darab is erről szólt és nem csak egyetlen jelenet erejéig!
Habár a legmaradandóbb jelenet egyértelműen a gyertyafényes „Adj békét, uram!” volt, mégis a megkoronázott István király utolsó mondata cseng most is a fülünkben!
"Király vagyok, Uram, a Te akaratodból.
Minden magyarok királya.
És én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen.
Veled Uram, de Nélküled."
Csodálatos, feledhetetlen este volt, nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett abban, hogy ez az előadás létrejöjjön!