Rock törzshelyek és rockbulik a 90-es években

PeCsa sörkert

2020-ban a világ sok szempontból fordulóponthoz érkezett. Nagyon sok minden megváltozik és átrendeződik. Mivel a színház, a mozi és a koncert fogalma is úgy néz ki, hogy a jövőben teljesen új értelmet fog nyerni, felidéztük a régi rockbulikat az ’90-es évekből.

Tizenéves rocker lázadóként úgy jöttünk-mentünk egyik buliból a másikba, hogy tudomásunk sem volt a politikáról és soha nem hallottunk még olyan kifejezést, hogy megosztottság. Egyetlen buliból sem hiányozhattunk, akár klubkoncertről, akár házibuliról volt szó. A bulik közötti időszakban is összejártunk, hiszen akárhányan voltunk is a társaságban, mindannyian vágytunk egymás társaságára.

A hús-vér emberek társaságára. Nem a lájkokra, nem a szmájlikra, nem a feljavított fotókra, hanem a másik ember társaságára. Fogalmunk sem volt, hogy az illetőnek milyen vallási, vagy politikai nézetei vannak, sosem volt ez téma, hisz régen tiszteletben tartottuk, hogy ez mindenkinek a magánügye. Nem tudtuk, hogy a másik hol dolgozik, kik az ismerősei és milyen rétegbe lehet őt beskatulyázni, mert ez senkit nem érdekelt.

Lelkesen beszélünk a régi szép időkről. 😀

Egyetlen dolog érdekelt minket. Az, hogy társaságban legyünk, hogy jókat beszélgethessünk. Később ezek az emberek ki-ki maradoztak a társaságból, hiszen a suli végeztével mindenki munkába állt, ami melett már nem volt olyan buli hajnalig headbangelni. Az idő múlásával egyre többen alapítottak családot a munka mellett, ezzel mégtöbben lemorzsolódtak és nem maradt más, mint az egyik-másik nagy koncert. Ma már ez az egyetlen módja annak, hogy a „régiek” találkozzanak.

A kétezres évekkel megérkezett az internet és nem sokkal később megjelentek a közösségi oldalak, amik tovább csonkították a találkákat. A legtöbbünkről úgyis mindent látunk, még kérdezni sem kell, minek ehhez találkozni?! A kapcsolatokat ma már emberi érzések nélkül tartjuk fenn, kommunikálni szmájlikkal kommunikálunk és valljuk be: ma már a legkevésbé sem vágyunk a másik társaságára…

Annak a Sing Sing sörkertnek az emlékére, amikor még minden más volt…

…és akkor jött a 2020. Megszülettek a „minden nap utálok valakit emberek” akik képtelenek saját döntéseket hozni, ezért úgy próbálnak egy közösséghez tartozni, hogy ömlik a szájukból a gyűlölet és mindenki mást is erre az útra próbálnak terelni. Csak azt nem értjük, miért nem kerekedik felül senki ezen?! (A Fegyvertelen katona c. filmet láttad?)

Végül az emberi gyűlöletet úgy tűnik, hogy a pandémia koronázza meg. A vírus végképp rányomta bélyegét az emberi kapcsolatokra. Ma a félelem, a gyűlölet, az ingerültség és az agresszió jellemez szinte minden embert. A ’90-es években soha nem éreztünk ilyet. Figyeltünk és vigyáztunk egymásra, szerettük egymás társaságát, nem osztott meg minket senki és semmi, egyszerűen csak éltünk és örültünk egymásnak anélkül, hogy szebbek és okosabbak akartunk volna lenni a többieknél.

Nagyon várjuk minden együttérző ember kommentjét! Ha hasonló gondolatok vannak a fejedben, várjuk a történeteidet!

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .