Egész jól sikerült beosztanunk az élelmiszert, amit egy hónappal ezelőtt vásároltunk. Az élemiszer házhozszállítás azóta úgy néz ki virágkorát éli. Egy hónap elteltével szerettünk volna egy újabb bevásárlást, de fizetés előtt szűkebbre kellett fogni a kiadásokat, ezért kellett egy B terv. A Family Frost fagyasztott zöldségeket és készételeket is szállít a csilingelős autóján, ezért arra gondoltunk, jól jön ez a fizetésig és az újabb élelmiszer bevásárlásig.
Először próbáltuk ki a házhozszállítást a fagyis autóból, kisfilmünkben megmutatjuk, milyen készételeket tudtunk venni két főre 10.000 forintból. Boltba továbbra sem megyünk, a megrendelt termékeknek 1-2 hétre elégnek kell lennie. Ezzel kicsit megtoldottuk a tartalékainkat, fizetés után ismét zöldséget, gyümölcsöt, húst, tejterméket és pékárut szeretnénk venni, mint a korábbi alkalommal.
A csak melegítésre váró készételeknek is megvan a maguk helye és ideje. Régen gyakran rendeltünk pizzát, vagy egyéb főtt ételt, természetesnek vettük, hogy ezt tesszük. Ma már főleg ritkán élünk a lehetőséggel, de járvány idején, vagy tavasszal határozottan jól jön, amikor az ember sok időt tölt a kertben. A Family Frost házhozszállítás akadálymentesen zajlott, nagyon szépen köszönjük a sofőrök munkáját! =)