Egyetlen szilvafa van a kertben, amin sajnos a tavalyi évben nem volt ehető termés. Néhány szem ugyan termett rajta, de lepotyogtak a hibátlannak tűnő, de belül keserű darabok is. A fát ősszel megmetszettük, idén szépen rügyezett, és bezöldült, de az apró, cseresznyemag nagyságú, zöld termései tavasszal megfeketedtek.
Május végén megjelentek rajta a zöld levéltetvek (pfúj!), és kétségbeesve kerestük a neten, mi az, és mit lehet vele tenni. Egyik nap megjelentek, másnap már a fa levelei a délutáni órákban már a reggeli harmathoz hasonlóképpen, nedvességtől csillogtak. (Ezt ezek a rohadékok csinálták a fával.)
Másnap reggel a fa vastagabb ágait teljesen ellepte a levéltetű, ezért hallgatva az Internet kertész-mestereire, lepermeteztük a fát ecetes vízzel. Vegyszerezni továbbra sem szeretnénk, hiszen a teremtések könyvében sincs szó semmilyen vegyszerről, amikor az Isten az eget és a földet teremtette. Persze nem vagyok vallásos, sőt!! Elzárkózom az összes efféle „hagyománytól”, egyedül az ősi dolgokban hiszek.
Régen sem voltak vegyszerek, akkor sem szaporodott túl a levéltetű. De mivel az ember állandóan belenyúl a dolgok rendjébe, az felborul…
De visszatérve a zöld szörnyetegekre: az ecetes víz teljesen eltüntette őket a fáról! Köszönjük a tippet! Ha van bármilyen tapasztalatod ezekkel a kis dögökkel kapcsolatosan, örömmel vennénk minden vegyszermentes információt!