Év végén, amikor a nyári napsütés szabadságra megy, egyre sötétebbek a napok és egyre depressziósabb a hangulat. De van még egy kapaszkodónk, egy ici-pici, ember által létrehozott hagyomány, ami tartja bennünk a lelket a legrövidebb téli napok és kemény hidegek érkezése előtt. Ez a hagyomány az ajándékozás hónapja, a december.
Említhettük volna a karácsonyt is, de az oda vezető időszak ma már szinte mindenkinél idegességgel telik. December elején az ösztönünkre hallgatva visszavonulót fújunk. Ilyenkor a legnagyobb ragadozók is téli álomra hajtják a fejüket és a természet egésze fejet hajt az időjárás nagysága előtt.
Decemberben a természetet követve mi is ösztönösen lelassulunk. Ilyenkor mintha belénk programozták volna a türelmet, a kedvességet, a decemberséget: az iskolákban, a munkahelyeken, de még az utcákon is édességgel kínálják az emberek egymást és a legutálatosabb hivatalokban is ránk mosolyog egy-egy télapó sapkás dekoráció.
Aztán a december új fordulatot vesz: az ember tartva a nagy dátum idő előtti elérkezésétől, kapkodni és rohanni kezd, hogy megfeleljen a kinevezett dátum követelményeinek. Pedig követelmény nincs. A #karácsony mindenkinek olyan, amilyennek ő maga valósítja meg. Mi a természetre hallgatunk és ha nem is alszunk téli álmot, behúzzuk a féket.
Nem rohanunk sehová és nem hiszünk az élményvásárlásban. Helyette forró csokit iszunk, szaloncukrot eszünk és mosolygunk. A decemberség maradjon meg egész hónapban decemberség. Pont úgy, ahogy december elsején elkezdődött… =)