A közösségi médiában a sör úgy gyöngyözik mint a nagymama húslevese, mégsem iható. A víz a partokon kékebb mint valaha, de nem elérhető. A Velencei-tó ezzel szemben mindannyiunk számára elérhető, csak le kell mondani az illúziókról és helyette megélni a pillanatot…
Még pesti életünkben történt. Alig, hogy megkóstoltuk a görög tenger ízét, egy nap borús, szeles időre ébredtünk. Volt, aki emiatt az apartmanjában rekedt, de mi útnak indultunk a part mentén. Az öböl végében volt egy beach bar. Leültünk az egyik napágyra és egyetlen vendégként egy-egy hideg üdítő kíséretében onnan néztük a hullámokat. Nem kerülgettek minket bikinis lányok, nem nőtt ki pálmafa a tengerben és még a nap sem sütött. Szél volt, hűvös volt, de semmihez nem fogható érzés volt. Nem volt ott más, csak mi és a tenger.
Azóta sem éreztünk ilyet…
Szeretjük a vízpartokat. Az elmúlt hetekben már sokadszor jártunk a Velencei-tónál biciklivel. Odafelé is fantasztikus tájakon visz a kerékpárút, és a helyközi biciklizés is egy élmény. Agárd – Gárdony és Velence településeken végig a Velencei-tó partján kanyarog a bicikliút. A változatos partszakaszokon felkapott strandok és a természet váltakoznak. Hol egy vadlúddal találkozik az ember, hol egy cuki mini zebrával. Meg aztán vannak kis hidak is. Ilyen pl. a sárga híd, melynek egyik oldalán kellemes blues zene csalogatja árnyékos helyre a hideg sörre és hamburgerre vágyókat.
Holtidőben érkezel, a levegőben érzed a ketchup illatát, de most csak egy sültkrumplira és kólára vágysz, mint a régi szép időkben, amikor a rock koncertek után pont ilyen helyen osztottuk meg egymással a friss élményeinket. Leülsz, kortyolgatod a hideg üdítőd (vagy söröd), és közben örömmel veszed tudomásul, hogy a vendégek között többen is bringások.
Csak csipegeted a sültkrumplid, és nem tudod levenni a szemed a tőled karnyújtásnyira lágyan ringó víztükör hullámairól, amely úgy illegeti magát, akár egy asszony a csípőjét, s mely azonnal partnerre talál a halk gitárszóló személyében. Elmerengsz, hogy valójában vajon ki vezet kit, majd ismét az az érzés kap el, ami évekkel ezelőtt a tengerparton. Ismét megszűnik a külvilág, az idő, és beszippant a magával ragadó víztömeg látványa.
Az érzés. Az igazi. Az offline.
Amit semmilyen smiley, algoritmus, és chatbot nem képes pótolni. A boldogság, amit minden nap minden percében akarunk újra és újra. Ez az érzés bármikor a tiéd lehet, csak mozdulj ki a négy fal közül! Akár a gárdonyi sárga hídhoz mész, akár a hozzád legközelebb eső erdőbe, érezni fogod, mert vágysz rá. Mert nem a tárgyakra vágysz és nem az illúzióra.
A számunkra kedves helyek bármikor újra és újra látogathatók, a jó érzések újra és újra elérhetők, ahogy cikkünk elején említettük, akár rossz időben is!