Nem szeretjük a fehér abroszos vendéglátóhelyeket. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy az elmúlt húsz évben összesen hányszor voltunk étteremben és akkor is csak az ismerőseink kedvéért. A puccos éttermek helyett sokkal lazább helyeket szeretünk. Olyanokat, ahol nem tolják be alánk a széket és nem állnak készenlétben az asztal sarkánál. Ahol a vendég és a felszolgáló egyenlő emberek, akik nem viselkednek egymással úgy, mint egy király és az alattvalója.
Régen a sokat emlegetett retro büfékben megvolt ez a fajta egyenlőség, de ma már a vendégek azt is megreklamálják, ha gyűrött a szalvéta. Ma már ritkábban jutunk el büfébe, inkább otthon pótoljuk a büfékaja nyújtotta örömöket. Melegszendvicset, hot-dogot, hamburgert és sültkrumplit mi is tudunk csinálni itt, az Üveghegyen túl.
Persze jobban szeretjük az igazi ételeket és az okozza a legnagyobb örömöt, amikor a kert zöldségeiből főzhetjük meg a zebédet, de ott hús nem terem és egyelőre nem is tervezünk húst ültetni. Az aszály miatt sajnos gyakran rászorulunk a bolti zöldségekre, mert hiába ültettünk paprikát, paradicsomot, kukoricát, retket, zellert és uborkát, stb., idén eddig csak borsót tudtunk szüretelni.
Zöldség szempontjából ez az év a legrosszabb eddig. A fák viszont mindannyian meglepetést okoztak, mert tavalyhoz képest van, ami teljesen összeszedte magát, de olyan is van, aminek az elmúlt négy év különböző időjárása ellenére sem volt soha semmi baja, idén viszont tönkrement a teljes termés. Szóval továbbra is szolga az ember, de nem a másik ember szolgája, hanem a természeté! Ha tetszik ez nekünk, ha nem…