A vidéki házhozszállítás közel sem olyan természetes, mint amit annak idején Budapesten tapasztaltunk. Jó hír azonban, hogy az utóbbi időben egyre több lehetőség nyílik meg a vidékiek számára is!
Budapesten már az internet kezdetétől fogva apránként és lassacskán jött létre egyik-másik webshop. Az évek múlásával ezek a webshopok webáruházakká fejlődtek, nőtt a kínálat és a fizetési, ill. szállítási lehetőség is több lett. Egyre több ilyen internetes bolt született, köztük egyre több volt a termék specifikus webáruház, míg végül a nagy hipermarketek is beadták a derekukat, ők is nyitottak a házhozszállítás felé. Nemrég még arról panaszkodtunk, hogy cserben hagyott minket az egyik webáruház, most pedig nap mint nap új webáruházakat fedezünk fel!
Házhozszállítás Budapesten
A házhozszállítás Budapesten semmilyen szinten nem akadály, a pesti cégek általában mindenkihez kiszállítanak a fővároson belül. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák: a sűrűn lakott belvárosi társasházak között kevés a szabad parkolóhely, viszont annál több a türelmetlen sofőr. A futárok gyakran kénytelenek rögtönözni ha parkolniuk kell, ilyenkor előfordul, hogy konfliktusba keverednek más autósokkal.
Ez sajnos a vásárlót is érintő probléma, hiszen a futár hangulatát nagyban befolyásolja, ha azért szólnak be neki, mert lehetőségeihez képest próbálja végezni a munkáját. Ma is vannak olyan többszintes társasházak, ahol a futárnak lépcsőkön kell felcipekednie, mert nincs lift és ez tovább rontja a helyzetet. Persze a vásárló mindig megkapja, amit akar, de nem mindegy hogy milyen áron. Ha a kiszállítás akadályba ütközik, az senkinek sem jó…
Vidéki házhozszállítás
Habár a házhozszállítás elsősorban az egyedülálló idős, vagy beteg emberek számára nyújt elsősorban segítséget, másodsorban pedig ott lenne a legnagyobb szükség rá, ahol nincs minden sarkon élelmiszerbolt, a házhozszállítás általában a nagyvárosokra fókuszál. Míg a fővárosban bármelyik pesti webáruházból bármit rendelhetsz, vidéken az első, hogy megnézed, szállítanak-e hozzád, mert ez egyáltalán nem biztos. Főleg a tűzifa rendelés és a hűtött áru kiszállítása ütközik akadályba – bár az utóbbi időben már az online élelmiszeráruházak száma is gombaként szaporodik és már választhatsz is, honnan rendelj.
Vidéken előfordul, hogy a kiszállítás naphoz kötött, ezért a hétnek egy meghatározott napjáig kell leadnod a rendelésed. Tűzifa, brikett, vagy nagyobb tömegű áru kiszállítása esetén érdemes érdeklődni, hogy milyen autóval történik a kiszállítás, mert az árut le kell emelni a teherautóról, azután pedig nyilván mindenki azt szeretné, ha a kapun belül helyeznék el, az erre meghatározott helyen. Sajnos ez nem mindig lehetséges. A teherszállító autótól és a helytől függ, hogy a szállítók hová és hogyan tudják leemelni az árut.
Mind a pesti, mind a vidéki kiszállítások történhetnek futárszolgálat, vagy posta segítségével, a nagyobb webáruházakban magad választhatod ki, melyik szolgáltató hozza neked az árut. A fizetési lehetőségek között azonban nem mindenhol lehet válogatni, sajnos rengeteg kereskedőnek még ma sincs fogalma arról, mi az a PayPal és a kártyás fizetési lehetőség sincs mindenhol, csak helyszíni terminállal.